2013-05-16 13:41:22• hírek • Póti Orsolya

A Fonó-Ház ezen a héten is várja a gyerekeket

A már jól ismert programokkal várja a gyerekeket ezen a héten is az Aranykapu Fonó-Ház.

Május 16-án, csütörtökön 17 órától még be lehet kapcsolódni a nemrég indult Playground - Játsszunk angolt! elnevezésű foglalkozásba, melynek során az 5-8 éves gyerekek játékos formában ismerkednek az angol nyelvvel és kultúrával.

Május 17-én, pénteken kézműves tevékenységek fogadják a gyerekeket: 16 órai kezdettel az I-II. osztályosokat, 18 órától pedig a III-V. osztályosokat várják. A résztvevők továbbra is a pásztorok életmódjába pillanthatnak be, ezúttal bőr-, illetve nemeztárgyakat készíthetnek a Kézműves Műhelyben.

Szintén pénteken 20 órai kezdettel a témához kapcsolódóan filmvetítésre is sor kerül: a gyerekek Jankovics Marcell János Vitéz című rajzfilmjét tekinthetik meg együtt.

Május 18-án, szombaton 11 órai kezdettel ugyancsak kézműves foglalkozásokra kerül sor, de ezúttal az óvodás korosztály számára, délután 16.30 órától pedig a Házitündér Tanodában serénykedhetnek ismét a csoport tagjai.

A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket a Holló (Marasesti) utca 12. szám alatt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: