2019-04-12 13:30:24• hírek • Twitter

A Ferrari szerelői oltották el a lángra lobbant Toro Rossót

Lángra kapott az ellenfél autója, Sebastian Vettel figyelmeztetett, a ferrarisok pedig nem haboztak, és a rivális segítségére siettek. Sportszerű jelenet a kínai szabadedzés után.

A Forma–1 könyörtelen világ, a pályán kőkemény versengés folyik, és a zöld asztalnál sem restek kitenni a könyöküket a résztvevők, hogy előnyt szerezzenek a másikkal szemben. Van viszont egy határ, amin túl eltűnnek az ellentétes érdekek, és csak az számít, ami közös: a versenyzés és a sport iránti szeretet. A Kínai Nagydíj második szabadedzése után újabb példát láttunk erre.

 

Sebastian Vettelt a leintés után mérlegelésre hívta az FIA. Túlment az erre kijelölt helyen, és a szerelőinek kellett őt visszatolniuk. Várnia is kellett, hiszen Alexander Albon éppen ott állt meg mellette a Toro Rossójával, melynek azonban a bal első fékje lángra kapott. Vettel ezt látva szólt a Ferrariján ténykedő szerelőinek, hogy ha már van náluk légfúvó berendezés, segítsék ki az egyelőre szerelők nélkül árválkodó Toro Rossót.

 

„Segítsetek a Toro Rossónak” – szólította fel csapattársait, akik egyből oda is siettek az STR14-eshez, és több oldalról hűteni kezdték a felforrósodó fékeket.

 

Nem először láthattunk efféle bajtársiasságot a csapatok és szerelőik részéről, és remélhetőleg nem is utoljára. Noha minden idegszálukkal egymás legyőzésére összpontosítanak, fölösleges pluszmunkát ellenfelüknek sem kívánnak, veszélyhelyzetben pedig nem számít, ki milyen színű egyenruhát visel.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: