2009-06-17 15:41:25• hírek • Szatmar.ro

A FOTA lezárná a vitát

A FOTA engedékeny levet írt a FIA-nak, Massa közben új sorozatot szeretne.

Június 19.-e immár a sokadik olyan időpont, amelyet a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) határidőnek szabott meg a Forma1-ben szereplő csapatok érdekvédelmi szervezetével (FOTA) való megegyezésre.

Nem ez lenne az első határidő, melyet a két szervezet nem tudna betartani, ám a FOTA első lépésként levelet írt a FIA-nak, amelyben kompromisszumra szólítja fel a másik felet, leszögezve, hogy a csapatok 2012-is semmiképpen nem szeretnék elhagyni a Forma1-et.

„Eljött az ideje, hogy a sport érdekeit szem előtt tartva kompromisszumot kössünk és a 2010-es bajnokságra vonatkozóan levonjuk a tanulságokat", áll a FOTA levelében.

Ezzel szemben érdekes kijelentést tett Felipe Massa, a Ferrari pilótája. Szerinte ugyanis ha valami nem megy, nem kell erőltetni, a csapatoknak pedig fontolóra kellene venniük egy esetleges új sorozat létrehozását. „A helyzet jelenleg nagyon rossz, de ha sikerülne megegyezni, a sportág jövője is megoldódna. Ha nem, komolyan meg kell fontolni, mi a legjobb lehetőség. Mivel a csapatok egységesnek tűnnek, talán ideje lenne valami más lehetőség után nézni."

Massa természetesen azzal sincs kibékülve, hogy a sajtó és a közvélemény nem az ő és kollégái teljesítményével foglalkozik, hanem a vita eseményeit taglalja. „Bármi történik a hétvégén a pályán, az újságokban nem az fog szerepelni", mondta a Ferrari pilótája.



Massa új sorozatban látja a megoldást


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: