2019-01-13 13:59:48• hírek • Bede Emőke

A Don-kanyarban vívott harcok áldozataira emlékeztek

Magyarok kálváriája a Don-kanyarban - ezzel a címmel tartanak megemlékezést az 1943. január 12-i Don-kanyarban vívott csatáról és annak áldozatairól Szatmárnémetiben.

A magyar hadtörténet máig egyik legsötétebb, leggyászosabb foltja mindaz, ami 1943 januárjában történt a Don-kanyarban. Az elszenvedett veszteségekről máig nem állnak rendelkezésre pontos adatok, de annyi bizonyos, hogy a 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az emberveszteségét 93 500 főre, más források 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik, az elesettek, megsebesültek és fogságba kerültek pontos száma sem ismert. Erre a tragikus eseményre emlékeztek a Kárpát-medencei Vitézi Rend szervezésében megvalósult rendezvényen szombat délután a Szamos-negyedi Református Egyházközség Diakóniai Központjában.


Az egybegyűlteket Szökőcs Zsuzsanna üdvözölte, ki röviden, lírai alkotásokat idézve elevenítette fel a '43-as történéseket, majd át is adta a szót Keresztesi Csaba Árpád történésznek, ki közel két órás előadásában végigkalauzolta a hallgatóságot az említett események viszontagságos útvesztőjében. A minden részletre kiterjedő prezentációból kiderült, miként is került a 2. magyar hadsereg átkos helyzetébe, illetve melyek voltak azok a tényezők, amik miatt a magyarok eleve halálra voltak ítélve a zord orosz földön. 



A Keresztesi Csaba által felvázolt események pedig a hallgatóság szeme előtt elevenedtek meg, amikor Ferenczy Lajos, a Don-kanyarban vívott csaták szatmári túlélője kezdtett mesélésbe. Ferenczy nem csak azt idézve fel, hogy miként került ki a frontra, de arról is részletesen mesélt, milyen volt a vész után, amikor Budapesten ismét az oroszok kezére került. A 99 éves egykori katona fiatalos lendülettel, a legapróbb részletekre is emlékezve tárta a hallgatóság elé mindazt, amit több mint hetven évvel ezelőtt át kellett élnie. A beszámoló után Ferenczy Lajost a Kárpát-medencei Vitézi Rend képviseletében Seres Ferenc emléklappal lepte meg.


A délután természetesen nem múlt el művészeti percek nélkül, az egybegyűlteket Margit-Tamás Tibor citera- és Zágoni Mihály tárogatóművész örvendeztette meg, illetve Gellért Sándor, a Don-kanyart is megjárt Szatmár megyei költő verseiből lánya, Gellért Ágnes idézett. 


Keresztesi Csaba Árpád előadását az Exklúziv csoportban is megosztott videó révén lehet megtekinteni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: