2013-12-03 21:19:21• hírek • Szatmár.ro

A Dónáth úti orgonákról is fog énekelni

Tamás Gábor erdélyi származású magyar könnyűzenész több koncertet is tart decemberben Szatmár Megyében.

Az Ó, Erdély szép hazám vagy A Dónáth úton nyílnak már az orgonák című közismert dalok előadója 1948. május 31-én született Kolozsváron. Gyerekkorában klasszikus zenét tanult, a román és a magyar gyermekkórusban is helyet kapott. 1970-től felhagyott a komolyzenével, és könnyűzenével kezdett el foglalkozni, őt tartják a romániai magyar könnyűzenei műfaj egyik megteremtőjének.

1968 és 1975 között könnyűzenei szerkesztőként dolgozott a bukaresti televízió és rádió magyar adásainál, 1976-ban Svédországban telepedett le. 2004-ben megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet. Évente számos koncertet tart szerte a Kárpát-medencében, hivatalos honlapján például arról számolt be, hogy a 2012-es esztendőben nem kevesebb mint 62 fellépése volt Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken.

Tamás Gábor decemberi erdélyi turnéja keretében Szatmár megyébe is ellátogat. December 11-én Szatmárnémetiben, a Szakszervezetek Művelődési Házában lép színpadra, pénteken, december 13-án pedig Erdődön fog koncertezni. December 14-én Nagykárolyban, 16-án pedig Tasnádon fog fellépni.

A koncertekre egy belépőjegy 20 lejbe kerül.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: