2019-10-10 05:33:40• hírek • MTI

A Dancila-kormány elleni bizalmatlansági indítványról szavaz csütörtökön a parlament

A kétkamarás román parlament együttes ülésen szavaz csütörtökön a Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök vezette kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról.

Romániában azt követően alakult ki politikai válság, hogy a kisebbik koalíciós partner, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) augusztus végén kilépett a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kormányból.


Az ALDE és a PSD nem tudott megegyezni egy közös elnökjelöltről, akit a második mandátumára pályázó Klaus Iohannis államfő ellen indíthatnának a novemberi elnökválasztáson. Ráadásul mindkét párt súlyos vereséget szenvedett az európai parlamenti (EP-) választáson: a PSD a második helyre szorult, és korábbi támogatottsága felére, 22 százalékra esett vissza, az ALDE pedig EP-képviselet nélkül maradt, nem lépte át az ötszázalékos küszöböt.


Bukarestben azonban a PSD továbbra is a parlamenti mandátumok 45 százalékával rendelkezik, nem akar távozni a hatalomból. Dancila az ALDE pártütőivel próbálta feltölteni a kormányt, de a jobboldali államfő valamennyi miniszterjelöltjének kinevezését megtagadta.


Az alkotmány szerint Dancilának meg kellett volna szereznie a parlament felhatalmazását ahhoz, hogy megváltozott politikai összetételű kormánya folytathassa tevékenységét. Mivel a kormányfő nem járult önként a parlament elé, a legitimitását megkérdőjelező ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett be ellene.


A csütörtöki ülésen először felolvassák a bizalmatlansági indítvány szövegét, ezt követően többórás vita következik, amelyen Viorica Dancila miniszterelnök és a parlamenti pártok szónokai kapnak szót, frakciójuk súlyával arányos időkeretben. A procedúrát a 465 képviselő és szenátor voksolása zárja.


A bizalmatlansági indítvány akkor eredményezi a kormány bukását, ha - a jelenlévők számától függetlenül - a törvényhozók több mint 50 százaléka, vagyis legalább 233 képviselő és szenátor megszavazza. Az alkotmány titkos szavazást ír elő, de Romániában a kormányoldal hagyományosan úgy próbálja bebiztosítani magát az esetleges pártütők átszavazása ellen, hogy törvényhozói padjaikban maradnak és a névsorolvasáskor nem járulnak az urnákhoz voksolni.


A Románia újjáépítéséhez sürgősen meneszteni kell a Dancila-kormányt című bizalmatlansági indítványban az ellenzék azt veti a Dancila-kormány szemére, hogy "felélte" a költségvetési forrásokat ahelyett, hogy beruházásokra, az infrastruktúra fejlesztésére használta volna fel a gazdasági növekedés időszakát, és populista intézkedései kedvéért még adósságba is verte az országot, amit a jövő nemzedékeknek kell visszafizetniük. A bizalmatlansági indítvány a PSD-kormányt teszi felelőssé a megromlott közbiztonságért, és azzal vádolja a kormánypártot, hogy korrupt politikusai védelmében megpróbálta maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást.


Az ellenék által múlt kedden beterjesztett indítványt 237 képviselő és szenátor írta alá. Elvileg tehát összegyűlhet elegendő voks a kormány menesztéséhez, de csak akkor, ha a szétforgácsolt, jobb- és baloldali pártokból, kisebbségi képviselőkből és a magyar közösség parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ-ből álló ellenzéknek gyakorlatilag valamennyi törvényhozóját sikerül mozgósítania a PSD ellen. A szavazás előtti napokban azonban mind a kormánypárt, mind az ellenzék élénk "meggyőző" munkát folytatott annak érdekében, hogy az ingadozó képviselőket és szenátorokat a saját oldalára állítsa, így a csütörtöki voksolás kimenetele továbbra is kétesélyes, egyik tábor sem lehet biztos a győzelmében.


Romániában az ellenzék menetrendszerűen kihasználja azt az alkotmányos lehetőséget, hogy évente kétszer bizalmatlansági indítvánnyal citálhatja a parlament elé a kormányt. A rendszerváltás óta eltelt három évtizedben azonban mindössze három kormányt szavazott le a parlament, egyiket pedig - a szociáldemokrata Sorin Grindeanu kormányát - nem az ellenzék, hanem saját pártja buktatta meg.


Ilyen előzmények mellett az is ritkaságszámba megy, hogy az ellenzéknek most valós esélye van a kormány leváltására. A Dancila-kormány bukását valószínűsíti, hogy az ellenzék a múlt héten meg tudta hiúsítani a PSD tervét, hogy a bizalmatlansági indítványról szombaton szavazzanak a törvényhozók, amikor rendes körülmények között a képviselők és szenátorok többsége nem tartózkodik a fővárosban.


Ha a parlament megszavazza a bizalmatlansági indítványt, az államfőnek kell majd - a parlamenti pártokkal folytatott egyeztetést követően - új miniszterelnök-jelöltet megbíznia kormányalakítással. Klaus Iohannis már jelezte, hogy "alig várja a PSD-kormány bukását", saját volt pártját, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Pártot (PNL) pedig arra figyelmeztette, hogy készüljön a kormányzásra.


Egy PNL-kormány beiktatását azonban nem biztos, hogy hajlandó lenne megszavazni a - Dancila-kabinet megbuktatását egyébként támogató - Victor Ponta volt miniszterelnök vezette Pro Romania párt. Ponta inkább egy baloldali kormánytöbbséget szeretne a "Dancila utáni PSD-vel" és az ALDE-val. A közvélemény-kutatások szerint megerősödött jobbközép pártok inkább előrehozott választásokat szeretnének, abban a reményben, hogy a baloldali pártok és az RMDSZ segítsége nélkül is többségük lesz a parlamentben, de a törvényhozást csak akkor lehet feloszlatni, ha két egymást követő alkalommal megtagadja, hogy bizalmat szavazzon az államfő miniszterelnök-jelöltjének.


Arra még nem volt példa Romániában, hogy a törvényhozók ily módon megszavazzák saját mandátumuk lerövidítését. Emiatt elhúzódó politikai válságra lehet számítani, és az országnak aligha lesz teljes jogú kormánya a novemberi elnökválasztás előtt.
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: