2012-01-09 16:41:49• hírek • Szatmar.ro

Debrecenben játssza első meccsét az Olimpia

Véget ért a téli pihenő az Olimpia labdarúgói számára, a futballisták a múlt héten már átestek az orvosi vizsgálatokon, hétfőn pedig megkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra. A harmadik osztály hatodik csoportjának második helyén tanyázó együttes szeretne dobogón végezni tavasszal.

Az összegyűltek között három új arc is felbukkant, míg egy játékos elhagyta a csapatot: Nagy Imre visszament az Óvárihoz. Ami az újakat illeti, Coman kapus a Mikolát, Molnar Cristian és Batfalschi Bogdan a magyar harmadik vonalban, az NBIII-ban szereplő Cigándot erősítette az ősszel. Hármójuknak csak a felkészülés végén ajánlhat szerződést a klub, amennyiben addig sikerül meggyőzniük Csík Tibor vezetőedzőt és a stábját.

Ami a felkészülést illeti, az Olimpia első meccsét január 21.-én, Debrecenben vívja: akkor a magyar éllovas Loki második vonalban szereplő második számú csapata lesz az ellenfél. Ezt követően a fiúk egy hétig edzőtáborba vonulnak Aknasugatagra, majd három második osztályú együttessel is megmérkőznek: február 4.-én Nagybánya, 7.-én az UTA vendégeként, 25.-én pedig a Nagyváradi Luceafarult fogadják a sárga-kékek.

A felkészülést megkezdő keret: Şuta Marius, Görbe Florin, Coman Marius - kapusok; Mureşan Florin, Moş Flaviu, Heil Valter, Ciorcaş Răzvan, Glodean Andrei, Cîmpan Stelian, Gavrilescu Dan, Mureşan Manuel, Micaş Adrian, Pop Mihai, Homorozan Lucian, Hanus Petru, Marinaş Adrian, Fejer Daniel, Zsiga Ervin, Botos Sándor, Sabău Adrian, Villand Róbert, Prodan Ciprian, Molnar Cristian, Batfalschi Bogdan - mezőnyjátékosok. Edzők: Csík Tibor, Dragomir Ioan, Paul Levente, Oşan Dan.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: