2018-02-22 21:22:18• hírek • MTI

A DNA-főügyész leváltását kezdeményezte az igazságügyi miniszter

Laura Codruta Kövesi, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének elmozdítását kezdeményezi Tudorel Toader igazságügyi miniszter - ezt maga a tárcavezető jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Toader szerint Kövesi alkotmánysértő, törvénytelen, önkényes, Romániát külföldön lejárató módon vezeti a vádhatóságot, leváltásra pedig a jogállamiság helyreállítása, a korrupcióellenes harc miatt van szükség.


Toader bejelentésével a bukaresti kormányt vezető PSD-ALDE szociálliberális koalíció nyíltan is hadat üzent az úgynevezett "párhuzamos államnak", vagyis annak az obskúrus háttérhatalomnak, amely szerintük az országot irányítja. A koalíció vezetői egy ideje azt hangoztatják, hogy Románia ügyészállammá vált, ahol nem érvényesül az ártatlanság vélelme, az országot pedig a titkosszolgálatok és vádhatóságok emberei irányítják.


Toader húsz pontos "bűnlajstromot" olvasott Kövesi fejére, egyebek mellett azokra az alkotmánybírósági határozatokra hivatkozott, amelyek szerint a DNA - Kövesi vezetésével - az utóbbi év alatt háromszor is alkotmányos konfliktusba keveredett más állami hatóságokkal.


A miniszter felidézte azt az alkotmánybírósági döntést, miszerint a DNA túllépte hatáskörét, beavatkozott a törvényhozás folyamatába, amikor bűnvádi eljárást indított a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő - több százezer tüntető tiltakozását kiváltó, utólag hatálytalanított - 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadása ügyében. A tárcavezető emlékeztetett: az alkotmánybíróság azért is elmarasztalta Kövesit, amiért megtagadta, hogy a 2009-es elnökválasztást kivizsgáló parlamenti különbizottság elé járuljon. Ezzel nemcsak elutasította a lojális együttműködést a nép választott képviselőivel, hanem a parlament és az alkotmánybíróság autoritását is megkérdőjelezte, igazság kiderítését is akadályozta - magyarázta.


Toader szerint a korrupcióellenes főügyész - a jogállamiságot sértő módon - "minden áron" elmarasztaló ítéleteket próbált kicsikarni, és előnyben részesítette a nagy médiaérdeklődésre számot tartó, híres emberekre vonatkozó ügyeket. A miniszter azt állította: Kövesi interjúiban félretájékoztatta a külföldi tisztségviselőket, lejáratva ezzel Romániát. A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a korrupció megelőzésének és leküzdésének folytatódnia kell, a DNA nem egyetlen emberből áll, de a vádhatóságnak is tiszteletben kell tartania jogállamiságot, az ártatlanság vélelmét, együtt kell működnie az állam többi intézményével.


A tárcavezető bejelentését, miszerint Kövesi eltávolítását kezdeményezi, néhány kormánypárti tüntető hangos üdvrivalgással, több tucat ellenzéki pedig nemtetszéssel fogadta a minisztérium épülete előtt. A több mint egy éve korrupcióellenes demonstrációkat szervező civil szervezetek felhívására csütörtök este a kormánypalota előtti téren is több száz tüntető gyűlt össze a DNA főügyész védelmében.


Romániában az ügyészségi vezetőket az államfő nevezi ki és válthatja le az igazságügyi miniszter javaslata alapján.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: