2010-06-03 09:56:18• hírek • Szatmar.ro

Máris erősít a CFR

fotó: cfr1907.ro
fotó: cfr1907.ro

A kolozsváriak Hora leigazolásával a középpályát szeretnék megerősíteni.

Alig egy hét telt el azóta, hogy a Kolozsvári CFR labdarúgó csapata megszerezte történelme második dupláját, a vasutasok máris bejelentették első nyári igazolásukat: Adrian Ioan Hora Besztercéről teszi át székhelyét a Szamos partjára.

„Nem sokat gondolkodtam az ajánlaton, két nap alatt megegyeztünk. Remélem, hozzá tudom segíteni a csapatot egy újabb duplázáshoz valamint, hogy megállja a helyét a Bajnokok Ligájában", mondta a 21 éves jobb oldali középpályás a székfoglalóján.

Az utánpótlás-válogatott futballista az Aradi UTA nevelése, onnan 2008-ban került a Besztercéhez 240.000 euróért. A vasutasok most 800.000-et fizettek érte, ő pedig öt évre szóló szerződést látott el névjegyével, amely évi 100.000 eurót fizet neki.

Hora az elmúlt szezonban 30 meccsen négy gól szerzett a Besztercében, a Liga1-ben pedig összesen 78 fellépésnél és nyolc találatnál tart.

A CFR-el kapcsolatos hír továbbá, hogy az egyesület megegyezett a Medgyes csapatával, hogy azok a játékosok, akik a következő idényben nem szerepelnek Andrea Mandorlini terveiben, azok a szász városba kerülnek kölcsönbe.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: