2018-10-30 10:42:31• hírek • MTI

A Colectiv-klubban három éve történt tűzvész áldozataira emlékeznek

Fotó: mediafax.ro
Fotó: mediafax.ro

Bukarestben a barátok, hozzátartozók és túlélők felvonulásával, gyertyagyújtással és egyházi szertartásokkal emlékeznek meg kedden a Colectiv-klubban történt, 65 ember halálát okozó tűzvész harmadik évfordulójáról, a médiában pedig a tragédiát felidéző, a következmények elmaradása miatt méltatlankodó összeállítások jelentek meg.

Délelőtt Klaus Iohannis államfő koszorúzott a tűzvész óta zarándokhellyé vált egykori Colectiv-klub bejáratánál, délben két közeli templomban is emlékmisét celebráltak, este pedig a sebesülteket és az áldozatok hozzátartozóit tömörítő Colectiv GTG 3010 egyesület a "gitárok menete" elnevezéssel szervez felvonulást a zenésztársak részvételével a közeli Unirii térről ahhoz a gyárcsarnokból kialakított egykori belvárosi szórakozóhelyhez, ahol három éve tragédiába torkollott a Goodbye to Gravity rockegyüttes koncertje.


Az Adevarul című ellenzéki lap keddi összeállítása szerint Romániában semmi sem változott, három évvel a tragédia után a gyerekek továbbra is tűzvédelmi engedély nélküli iskolákba, a fiatalok tűzveszélyes, omladozó klubokba járnak, a kórházakban halálos fertőzések fenyegetik a pácienseket, a nagyvárosokban pedig fejetlenül építkeznek.


A bíró nyugdíjazása miatt nemrég elölről kezdődött a bizonyítási eljárás a tragédia feltételezett felelőseinek - a tűzvédelmi előírásokat figyelmen kívül hagyó klubtulajdonosok, a szórakozóhely ellenőrzését elmulasztó tűzoltók és a működési engedélyt a rendellenességek ellenére kiadó kerületi polgármester - büntetőperében.


A Digi 24 hírtelevízió által megszólaltatott Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerint jelenleg tizenegy ágy áll Romániában a súlyos égési sérüléseket szenvedett páciensek rendelkezésére, de szerinte nincs is olyan európai ország, amely egymaga el tudna látni többtucatnyi súlyos égési sérültet. Romániában az utóbbi három évben a média több ízben felvetette az egészségügyi hatóságok felelősségét is, ugyanis 2015-ben a felajánlott külföldi segítséget a hatóságok csak napokkal később, a közvélemény nyomásának engedve vették igénybe, és emiatt a Colectiv-tűz sok olyan - az otthoni kórtermekben alkalmatlan környezetben ápolt - sérültje halt bele a kórházban szerzett fertőzéseibe, akiket külföldön valószínűleg megmenthettek volna.


2015. október 30-án mintegy 350-en vettek részt a Goodbye to Gravity együttes második lemezét bemutató koncerten. Az előadáson egy rosszul elhelyezett pirotechnikai eszköz lángra lobbantotta a gyúlékony anyagból készült hangszigetelést, a helyiség pillanatok alatt lángba borult, a szűk kijáraton keresztül pedig az áldozatok nem tudtak idejében kimenekülni. A tűzvész éjszakáján 27-en vesztették életüket, 150 ember került kórházba. További 38 áldozat napokkal, hetekkel később halt bele elszenvedett égési sérüléseibe, a füstmérgezés szövődményeibe és a kórházi fertőzésekbe.


A tragédia után elkeseredett emberek tízezrei vonultak utcára Bukarestben a hatóságok bűnös hanyagsága és a felelősséget elhárító korrupt politikusok ellen lázadva, majd a népharagra hivatkozva lemondott a korrupcióval vádolt Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és kormánya.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: