2014-12-11 09:07:00• hírek • MTI

Jövőre nő a minimálbér

A minimálbér megemeléséről döntött szerdai ülésén a kormány, így a jövő évben két lépcsőben, 1050 lejre nő a kötelező minimális juttatás.

Először január 1-jétől nő 975 lejre a jelenlegi 900 lejről, majd július 1-jétől lesz 1050 lej. Corneliu Calota kormányszóvivő szerint az intézkedés több mint 1 millió 471 ezer közalkalmazottat és csaknem 983 ezer, versenyszférában dolgozót érint.

Tavaly év végén még 800 lej volt a minimálbér, 2014 folyamán szintén két lépcsőben emelték 900 lejre.

A szerdai döntés előtt vállalatvezetők és közgazdászok nyílt levélben kérték a kormányt, hogy ne hozza meg ezt az intézkedést. Szerintük  káros hatása lesz a gazdaságra, mert rontja a gyengén képzettek és a fiatalok alkalmazási lehetőségeit.

A vállalatvezetők szerint azáltal, hogy a kormány megszab egy minimális bért, arra kényszeríti a munkáltatókat, hogy feketén foglalkoztassanak vagy egyáltalán ne alkalmazzanak olyan gyengén képzetteket vagy tapasztalatlan fiatalokat, akiknek a termelékenysége nem arányos a kormány által megállapított minimálbérrel. Emlékeztettek, hogy a fiatalok körében így is négyszer magasabb az állástalanok aránya az átlag munkanélküliséghez képest.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: