2012-05-18 12:04:48• hírek • MTI

A Chelsea elrontaná a Bayern hazai ünnepét

A döntő szombaton, május 19-én 21.45-től lesz. A mérkőzést többek között a TV2, a Digisport.hu, TVR1 és a DolceSport1 élőben közvetíti.

Az ötödik sikerére hajtó Bayern München, illetve az első trófeájáért küzdő Chelsea is szezonja megmentéséért küzdhet majd szombaton a labdarúgó Bajnokok Ligája 2011/12-es szezonjának fináléjában, melyet a német csapat hazai pályán, a müncheni Allianz Arénában vív majd meg.

A sorozat történetében először fordul elő, hogy saját pályáján játszhat döntőt egy csapat, a BL elődjének számító BEK-ben pedig utoljára 1984-ben volt ilyenre példa, akkor az AS Roma a Stadio Olimpicióban büntetők után vereséget szenvedett az FC Liverpooltól. Eddig csupán két csapatnak adatott meg, hogy saját stadionjában emelhette magasba a legrangosabb klubsorozat kupáját: 1957-ben a Real Madrid, 1965-ben pedig az Internazionale tudott hazai pályáján győzni.

A BL-ben (és annak elődjében) eddig öt alkalommal rendeztek német-angol döntőt, s a mérleg egyértelmű angol fölényt mutat, ugyanis a szigetországiak ezek közül négyet megnyertek: 1977-ben a  Liverpool a Borussia Mönchengladbach, 1980-ban a Nottingham Forest a Hamburg, 1982-ben az Aston Villa, 1999-ben pedig a Manchester United - minden idők egyik legdrámaiabb fináléjában - éppen a Bayern München legyőzésével hódította el a trófeát. Ugyanakkor az egyetlen német siker is a bajorok nevéhez fűződik, 1975-ben a Leeds United legyőzésével lettek Európa legjobbjai.

A Chelsea 2008-ban játszotta eddigi egyetlen BL-döntőjét, melyet a Manchester Uniteddel szemben büntetőket követően veszített el. A Bayern az 1999-es barcelonai dráma után két évvel a Valencia ellen "kárpótolta" magát, legutóbbi BL-fináléját azonban elbukta 2010-ben az Internazionale ellen.

A döntő mindkét résztvevője viszontagságos szezon után készülhet az évad utolsó mérkőzésére: a Chelsea az idény előtt nagy reményekkel szerződtette vezetőedzőnek az FC Portóval Európa Ligát és bajnokságot nyerő André Villas-Boast, ám a gárda rendkívül gyengén teljesített, így a vezetők márciusban megváltak a portugál szakvezetőtől és addigi segítőjét, a klub korábbi játékosát, az olasz Roberto di Matteót ültették a kispadra. A korábbi középpályás új impulzusokat hozott a csapatba, és irányításával a gárda megnyerte az FA Kupát, ráadásul a címvédő FC Barcelonát búcsúztatva jutott be a döntőbe. Ugyanakkor a bajnokságban a londoniak ezt követően sem szerepeltek jól, és csupán a hatodik helyen végeztek, így csak akkor indulhatnak jövőre is a BL-ben, ha megnyerik a döntőt.

Szombaton csapnak össze a Bőrnadrágosok és a Kékek

"Most csak egy dolog számít, az, hogy a klub történetében először elhódítsuk ezt a kupát - nyilatkozta Di Matteo. - A képességeink és tapasztalatunk alapján megnyerhetjük a döntőt, számomra pedig külön motivációt jelent, hogy valami különlegeset tehetek ezért a klubért. Ez egy egyszeri lehetőség, egyedül a sok eltiltott miatt fájhat kicsit a fejünk."
A Bayernnél Jupp Heynckes tavalyi kinevezésekor az első számú cél az volt, hogy a gárda újra bajnoki címet szerezzen, ez azonban nem jött össze, ugyanis a Borussia Dortmund kimagaslott a Bundesliga mezőnyéből, ráadásul a Német Kupa-döntőjében is "elkalapálta" a Bayernt, melynek szezonja csak egy BL-győzelemmel lenne pozitívnak nevezhető.
"Elbúcsúztattuk az angol és a spanyol bajnokot is, az egész sorozatban domináltunk - mondta Christian Nerlinger, a Bayern sportigazgatója. - Minden erről a döntőről szól."

Mindkét oldalon lesznek komoly hiányzók, a hazaiaktól Holger Badstuber, David Alaba és Luiz Gustavo, míg a londoniaktól John Terry, Branislav Ivanovic, Ramires és Raul Meireles nem állhat csapata rendelkezésére.
A 20:45 órakor kezdődő finálé a portugál Pedro Proenca sípjelére kezdődik.

A várható kezdőcsapatok:
Bayern München:

---------------
Manuel Neuer - Rafinha, Jerome Boateng, Anatolij Timoscsuk, Philipp Lahm - Bastian Schweinsteiger, Toni Kroos - Thomas Müller, Arjen Robben, Franck Ribéry - Mario Gomez

Chelsea:
--------
Petr Cech - Paulo Ferreira, David Luiz, Gary Cahill, Ashley Cole - Frank Lampard, Florent Malouda, John Obi Mikel, Jose Bosingwa - Juan Mata - Didier Drogba

BAYERN MÜNCHEN:
---------------
alapítva: 1900
színe: piros-kék-fehér
stadion: Allianz Aréna (befogadó képesség: 69 901 fő)
vezetőedző: Jupp Heynckes (2011 júniusa óta)
Legnagyobb hazai sikerei:
bajnok: 22
kupagyőztes: 15
Ligakupa-győztes: 6
Szuperkupa-győztes: 4
Legnagyobb nemzetközi sikere:
BEK- és BL-győztes: 4 (1974, 1975, 1976, 2001)
KEK-győztes: 1 (1967)
UEFA Kupa-győztes: 1 (1996)
klub világbajnok: 2 (1976, 2001)
CHELSEA:
--------
alapítva: 1905
színe: kék-fehér
stadion: Stamford Bridge (befogadó képesség: 41 837 fő)
vezetőedző: Roberto Di Matteo (2012 márciusa óta)
Legnagyobb hazai sikerei:
bajnok: 4
FA Kupa-győztes: 7
Ligakupa-győztes: 4
Szuperkupa-győztes: 4
Legnagyobb nemzetközi sikere:
KEK-győztes: 2 (1971, 1998)
Európai Szuperkupa-győztes: 1 (1998) 
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: