2018-12-07 06:47:55• hírek • Közlemény

A Caritas-önkéntesek napja: elismerésben részesültek a diákok és a koordinátorok is

49 diákot és 24 iskolai önkéntes-koordinátort részesített elismerésben a Caritas a szerdán megszervezett ünnepségen.

December 5-én, az Önkéntesség Világnapja alkalmából a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet díjazta azokat a fiatalokat, akik a 2018-as év folyamán több mint 20 órát tevékenykedtek aktívan a közösségért. Az esemény keretében 49 önkéntes kapott elismerő oklevelet és ajándékcsomagot, melyeket Román János Caritas-vezérigazgató és Simai Éva önkéntes-koordinátor adott át.

 

Külön dicséretben részesült Mike Sabrina, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákja, a Református Gimnáziumba járó Fűlep Izabella, valamint Zimbru Damian és Ardelean Andrei, az I. C. Brătianu Műszaki Kollégium tanulói. Ők ugyanis több mint 40 órát önkénteskedtek 2018-ban, és Simai Éva elmondása szerint olyan nagyszerű, önzetlen emberek, akikre mindig, mindenben számíthatott a Caritas.

 

A díjazott fiatalok többsége részt vállalt a Caritas éves jótékonysági és szolidaritási rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában. Több diák is elismerésben részesesült, aki korábban valamelyik Caritas gyermekintézmény kedvezményezettje volt, és olyannyira megszerette pedagógusait és az intézményt, hogy a továbbiakban önkéntesként segíti a központ munkáját.

 

A szatmárnémeti Barátság Házában, az erdődi Integrettóban, valamint a túrterebesi Szent Márton Központban is tevékenykedtek ilyen önkéntesek: részt vettek a foglalkozásokon, rendszeresen bekapcsolódtak a központokban megszervezett események előkészítésébe, de a nagyobb feladatokat is szívesen vállalták – így az Integrettóban nyáron egy tizenkét fős önkéntes-csapat egy hét alatt újjá varázsolta a játszóteret. Számos fiatal látogatta a Szent Jakab Idősnapközit a nyári szünidőben, beszélgetett, sétált a nyugdíjasokkal, hogy egy kis fényt, reményt vigyen be az életükbe.

 

A Caritas Szent Pál Központja 14 szatmárnémeti oktatási intézménnyel működik együtt az önkéntesség terén. A szerdai ünnepség keretében ezen iskolák önkéntes-koordinátorai is elismerésben részesültek, hiszen jelentős szerepük volt a diákoknak a jó tettek felé való irányításában, motiválásában.  

 

Román János vezérigazgató kihangsúlyozta, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet jövőre is számít e lelkes, összekovácsolódott, a közösség iránt elkötelezett önkéntes csapat minden tagjára.
 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: