2016-06-11 12:25:07• hírek • Kocsis Zoltán

A Caritas történelmében példátlan összegű támogatást ajánlott fel az Autonet

Tíz százalékkal nagyobb részvétel, példátlan értékű támogatás, na meg gyönyörű idő és mérhetetlen jókedv jellemezte a Caritas tizedik jótékonysági maratonját szombat délelőtt. Az esemény egy másik jubileumi pillanattal is egybeesett, lett is belőle kitörő taps.

A jótékonysági maraton idén is a Caritas régi városközpontban található székhelye elől indult, az útvonal azonban eltért a hagyományostól. A mosolygós, jó kedvű gyaloglók ezúttal a régi központot megkerülve a Kazinczy (Stefan cel Mare) és az Ady Endre úton haladva az Aquastar aquaparkig meneteltek. A mintegy 4,3 kilométeres távot szűk másfél óra alatt tették meg kicsik és nagyok. Ki biciklit, ki gyerekkocsit tolva, de olyan is akadt, akinek az utolsó száz métereken már a gyerkőc kis kerékpárját is cipelnie kellett.

Mint minden évben, a Caritas jótékonysági maratonján ezúttal is több illusztris személyiség is megjelent. Ott volt a rajtnál Nm.Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök, Pataki Csaba szenátor, leendő megyei tanácselnök, Radu Roca hivatalban lévő alpolgármester, vagy éppen az üzleti életben jól ismert Lieb Mihály, a főtámogató Autonet társalapítója.

Az Aquastarba megérkezve aztán kiderült, hogy nem csak a jótékonysági maraton jubileumi, tizedik kiírása köthető a szombati naphoz, hanem napra pontosan húsz évvel korábban, 1996. június 11-én alapították meg a főtámogató Autonet Import kft-t, amely mára az ország legnagyobb autós háttéripari cégévé nőtte ki magát. Ennek kapcsán Ilonczai Tamás marketingigazgató és Lieb Mihály társalapító bejelentette, hogy idén 20.000 lejjel támogatják a maratonon keresztül a Caritast.

A bejelentést követő vastaps után dr. Láng László, a Caritas igazgatója az intézmény által gondozott 4500 személy nevében mondott köszönetet az Autonetnek „a példátlan összegű támogatásért", valamint a gyaloglóknak. Mert utóbbiak nem csak szolidaritásukat nyilvánították ki részvételükkel, de a nevezési díj kifizetése által konkrétan hozzájárultak annak a mintegy félezer embernek a megsegítéséhez, akiknek a napi betevőjét a Caritas biztosítja.

Az igazgató ismertette a hivatalos részvételi számot is, ami 10%-kal meghaladta a tavalyit és elérte a 440-et.

Az Aquastarba érkezve a résztvevőket számos izgalmas program, tombola, meglepetések várták az aquapark a medencéktől elkerített, szabadidős tevékenységeknek fenntartott részén. Az esemény után a résztvevők, a kapott startkártyák alapján, igény szerint 50%-os belépőjegyben részesültek az élményfürdőben.

A kellemes nyár eleji időben igazi majálishangulat alakult ki a pompás környezetben, így, amint azt Láng László is kiemelte: a jótékonysági maraton nem pusztán karitatív, de közösségépítő céljának is remekül megfelelt.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: