2009-04-29 01:36:59• hírek • Szatmar.ro

A Temesvár az első döntős

A Román Kupa elődöntőjében a bánságiak lelépték a listavezető Dinamót.

Szokás szerint semleges pályán, ráadásul zárt kapuk mögött rendezték meg a labdarúgó Román Kupa első elődöntőjét: Kolozsváron a Temesvár a Dinamóval csapott össze.

A bajnoki pontvadászatban a legtöbb pontot szerző bánságiak kezdték aktívabban a mérkőzést, talán annak köszönhetően is, hogy felállásuk jobban hasonlított a bajnokságban látottakhoz. Negyed óra elteltével azonban már a listavezető vette át a kezdeményezést, de helyzeteit kihagyta, védelme kinyílását pedig a 26. percben Bucur (fotó) használta ki. Az apró termetű csatár már a kapust is kicselezte, de labdája a kapufát találta el, ám érkezett Magera, aki az üres kapuval szemben nem hibázott. A Dinamo még a szünet előtt megpróbált egyenlíteni, ám Cristea, Bostina és Danciulescu kísérletei eredménytelenül záródtak. Ráadásul sérülés miatt Bát le kellett cserélni, előre láthatóan egy hónap kényszerpihenő vár rá.

 

A szünet után is a fővárosiak futottak az eredmény után, negyed órával később viszont már kettő volt a hátrányuk, Abiodun volt eredményes. Tíz perccel később Cristea lecsúszott beadása felcsillantotta a bukarestiek reményeit, ám előbb Izvornau kiállítása, majd Bucur gólja végképp eldöntötte a továbbjutás sorsát. A végeredményt végül a togói Nibombe állította be egy szabadrúgást követően.

Ezzel eldőlt, hogy egymást követő második évben biztosan nem lesz bukaresti csapat a döntőben, mivel a másik ágon a címvédő Kolozsvári CFR a Vaslui-al mérkőzik szerda este.

Temesvár-Dinamo 4-1
gólok: Magera (26), Abiodun (61), Bucur (82), Nibombe (86), illetve Cristea (72)

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: