2009-04-30 02:02:58• hírek • Szatmar.ro

A CFR lesz a Temesvár ellenfele

A címvédő kolozsvári gárda jó a Vasluit győzte le a Román Kupa elődöntőjében.

A kedd esti, kolozsvári elődöntő után szerdán Urziceniben az volt a kérdés, hogy a címvédő Kolozsvári CFR vagy a történelme első elődöntőjét játszó Vaslui lesz-e a Temesvár ellenfele a Román Kupa június 13.-án esedékes döntőjében.

A találkozót, melyen hosszú idő után ismét a kezdőben kapott helyet a CFR sérülésből felépülő jobbszélsője, Tony, jó iramban kezdődött, ami főleg az erdélyieknek volt köszönhető. A vasutasok korán döntésre akarták vinni a továbbjutás kérdését és ez sikerült is nekik, hisz a 10. percben megszerezték a vezetést, amikor a leshatáron kilépő Ruiz (fotó) higgadtan elgurította a labdát Kuciak kapus mellett. Két perccel később a moldvaiak egyenlíthettek volna, ám Temwanjerát két méterre a kaputól blokkolni tudták a védők. Újabb két perc elteltével ismét Ruiz került helyzetbe, de Kuciak ezúttal kétszer is védeni tudott. Ezt követően a CFR kissé visszahúzódott, míg a Vaslui megpróbált egyenlíteni, de nem tudta feltörni a kolozsvári védelmet.

 

A második félidőben a bordó mezesek egyre inkább a kontrákra rendezkedtek be, míg a Vaslui egyre kevésbé tudott igazán nagy helyzetet kialakítani. A gólszerzéshez a legközelebb Alvaro Pereira állt, ám a vasutasok uruguayi védője a kapufát találta el. A 78. percben aztán a Vaslui közel került az egyenlítéshez, ám Nuno Claro védte Burdujan lövését. A CFR folyamatosan veszélyes kontrákat vezetett és egy ilyen végén eldöntötték a továbbjutást: Mara tette vissza a labdát Pereira elé, aki futtában, 15 méterről bevette Kuciak kapuját.

A meccs krónikájához tartozik, hogy a Kolozsvár két játékosát, Leaót és Ruizt is sérülés miatt le kellett cserélni.

Ezzel tehát teljessé vált a Román Kupa döntőjének a párosítása, a Kolozsvári CFR a Temesvár ellen kísérelheti meg megvédeni címét. Az sem elképzelhetetlen, hogy, akárcsak tavaly, ismét duplázás történik, erre a bánságiaknak van a több esélyük.

Kolozsvári CFR-Vaslui 2-0
gólok: Ruiz (10.), Pereira (92.)

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: