2015-04-24 01:29:11• hírek • Kocsis Zoltán

A CFR egykori kapusa majdnem kiejtette a címvédőt

Hét éve nem jutott az Európa Liga vagy annak elődje, az UEFA-kupa elődöntőjébe olasz csapat. Akkor, 2008-ban a Fiorentinát a Rangers állította meg. Arra pedig, hogy két olasz csapat szerepeljen az elődöntőben, még jobban vissza kellett lapozni a virtuális történelemkönyvekben: 2002-ben a két milánói óriást, a Milant és az Intert a Borussia Dortmund és a Feyenoord állította meg. Most a Fiorentina és a Napoli is bejutott a legjobb négy közé a második számú európai kupasorozatban a címvédő Sevilla és a Dnyipro Dnyipropetrovszk oldalán.

A legizgalmasabb, legváltozatosabb meccset Szentpétervárom játszották. Pedig amikor a 6. percben Carlos Bacca büntetőjével a címvédő Sevilla két gólra növelte előnyét, nem tűnt úgy, hogy a találkozó még komoly izgalmakat tartogatna. Főleg, hogy az első félidőben átengedték ugyan a területet a spanyolok, ám a Zenit csak ritkán tudott veszélyes lenni. A második félidő elején azonban színre lépett Beto! A Kolozsvári CFR egykori kapusa, aki a tavaly májusi döntőben két büntetőt is megfogva oroszlánrészt vállalt a Sevilla győzelmében, a 48. percben kiejtett egy banális labdát - pontosan Salomon Rondon elé, a venezuelai csatár pedig közelről a kapuba lőtt. A hiba láthatóan megfogta Betót és elbizonytalanította a védelmet is. Ráadásul a 72. percben Beto ismét nagyot hibázott és gyakorlatilag beejtette Hulk távoli, lecsúszott beadását. Ezzel le is dolgozta hátrányát a Zenit és a szétesett csapat benyomását keltő Sevilla ellen közel állt ahhoz, hogy előnyt szerezzen - csakhogy ekkor Beto kétszer is bravúrosan védett. Euforikusan, ám kissé fej nélkül rohamozott ekkor a Zenit a továbbjutást jelentő gólért - ám azt a 85. percben egy kontra végén Kevin Gameiro szerezte meg, továbbjuttatva ezzel a címvédőt.

Szintén az utolsó tíz percben dőlt el a továbbjutás Kijevben is, ahol a háború miatt száműzetésben lévő Dnyipro gól nélküli első meccs után a Bruges-t fogadta. Az első félidőben még kiegyenlített volt a játék, ám sok gólhelyzetet nem láthattak a nézők, egyedül az ukránok veszélyeztettek egy-két fejessel. A második félidő Ruszlan Rotan helyzetével kezdődött, majd a Dnyipro egyre inkább ráerőltette akaratát a belgákra, akik nehezen tudtak kijönni saját térfelükről. A hazai fölény aztán a 82. percben érett góllá, amikor a szünetben beállt Jevgenyi Sakov egy 10-son kívüli lövéssel eldöntötte a meccs és a továbbjutás kérdését.

Szintén fontos gól esett az utolsó percekben Firenzében is. A Fiorentina 1-1-es kijevi döntetlen után fogadta a Dinamót és esélyeshez méltón is állt hozzá a meccshez: egyik támadást a másik után vezette. Adott pillanatban 9-1 volt a kapura lövési arány és az olaszok akár három góllal is vezethettek volna, ám Marcos Alonso a kapufát találta el, Mario Gomez közelről célzott rosszul, Stefan Szavics pedig Olekszandr Sovkovszkijba lőtt. A továbbjutás a szünet előtti utolsó öt percben dőlt el, amikor is előbb a Dinamo emberhátrányba került Jeremain Lens második sárgája után (amit szimulálásért kapott), majd Joaquin lövésébe Gomez tette bele remekül a lábát, megszerezve a vezetést.

A pihenő után Mohamed Szalah kétszer is rövidre zárhatta volna a továbbjutás kérdését, ám helyzetei kimaradtak. Idő múltával az ukránok már mindent egy lapra feltéve támadtak és bizony többször is közel kerültek az egyenlítéshez. Gólt azonban Juan Vargas lőtt a 93. percben, bebiztosítva ezzel az elődöntőbe jutást a Fiorentina számára.

Ezt, azaz az elődöntős szereplés bebiztosítását a Napoli már egy héttel ezelőtt elérte, amikor 4-1-re nyert Wolfsburgban. Ennek ellenére mindkét gárda közel a legjobb felállásában lépett pályára - aminek leginkább a nézők örülhettek. Leginkább a második félidő sikerült remekül, amikor is előbb a Napoli José Callejon és Dries Mertens találataival két gólra elhúzott, ám a Wolfsburg három perc alatt egyenlített Timm Klose és Ivan Perisic fejeseivel.

Ha már statisztikával kezdtük, zárjuk is azzal. Utoljára 1999-ben jutott olasz gárda az UEFA-kupa döntőjébe, akkor a Parma sima 3-0-val le is győzte az Olympique Marseille-t. Egy évvel korábban ráadásul két olasz gárda játszotta a döntőt, az Inter 3-0-ra verte a Laziót. Hogy lehet-e olasz házi döntő idén, az nagyban függ az elődöntő párosításának pénteki sorsolásától is.

EL, negyeddöntő, visszavágók (első meccs eredménye):

Zenit Szentpétervár - Sevilla 2-2 (3-4)
gólok: Rondon (48.), Hulk (72.) illetve Bacca (6., 11-es), Gameiro (85.)
Dnyipro -FC Bruges 1-0 (1-0)
gól: Sakov (82.)
a hazaiaknál Alexandru Vlad a kispadon kapott helyet
Fiorentina -Dinamo Kijev 2-0 (3-1)
gólok: Gomez (43.), Vargas (93.)
Napoli -VfL Wolfsburg  2-2 (6-3)
gólok: Callejon (50.), Mertens (65.) illetve Klose (71.), Perisic (73.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: