2012-10-31 17:36:32• hírek • Szatmar.ro

A Budapest Honvéd vendége volt az Olimpia

Nagy múltú vendéglátója volt kedden az Olimpia labdarúgócsapatának: kihasználva, hogy a hétvégén nem lépnek pályára a harmadik osztályú bajnokságban, a szatmáriak kedden két barátságos meccset is játszottak a Budapest Honvéddal.

Az első meccsen a Honvéd második osztályban szereplő kettes számú csapata volt az ellenfél, Csík Tibor pedig a Suta, Mos, Iuhas, Micas, Homorozan, Gavrilescu, Villand, Botos, Molnar, Dragos, Marinas összeállításban küldte pályára együttesét. Az első gólt Dragos szerezte, ám egy büntető után gyorsan egyenlített a Honvéd. A fordulás után ismét Dragos volt eredményes, erre azonban nem tudtak válaszolni a kispestiek. Mi több, Gavrilescu is betalált, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

A nap második összecsapásán Coman (Görbe), Glodean, Silaghi, Sabau, Lauruk (Roatis), Cozma, Muresan, Pop Mihai, Ghiriti, Feier, Danila felállásban kezdett az Olimpia, az ellenfél pedig a Honvéd U19-es csapata volt. Itt a hazaiak szereztek vezetést, ám Ghiriti és Hanus góljaival fordítottak a partiumuiak, ám a fiatalok egalizáltak és a végéig maradt is a 2-2.

„Kiválóak voltak a körülmények, a Honvédnak három edzőpályája is van, és meg is vendégeltek egy ebéddel. Az Olimpia szurkolói Budapesten is megtalálhatóak, egy szatmári drukker, Kaszaniczki Norbert két Budapestre került barátja este az egész csapatot meghívta egy vacsorára. Ezért külön köszönet jár nekik" - jegyezte meg a vezetőedző. Az egyik drukker Pircsuk Szilárd (Sziszi) az Olimpia szurkolói egyesületének egyik alapító tagja, és a Commando Oli drukkercsoport régi tagja, a másik pedig Petruska Ferenc, akit csak Pepeként ismernek Szatmáron.

Talán kevesen tudják, hogy Csík Tibor nem csak a keddi két meccs miatt kapcsolódik a Honvédhoz: 18. életévét januárban betöltő Kristóf nevű fia Puskás Ferenc egykori klubjában pallérozódik. A védőként és védekező középpályásként is bevethető srác a nyáron egy éves amatőr szerződést kötött a klubbal és amennyiben meggyőzi a szakmai stábot, akkor jövő nyáron akár egy profi szerződést is kaphat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: