2018-03-28 07:35:37• hírek • Közlemény

A Boldog Scheffler János Központ elindítja a Szülők Egyetemét

A célunk továbbra is az, hogy a régióban élő gyerekek egészséges fejlődésének és hatékony fejlesztésének segítői, támogatói és előmozdítói legyünk, ugyanakkor a szülőknek is hatékony szakmai támaszt szeretnénk nyújtani. 

Előadássorozatunk első meghívottja Dr. Gyarmathy Éva, klinikai és neveléslélektani Prima-díjas szakpszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ megalapítója, a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Központ Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa Digitális bennszülöttek címmel tart előadást Szatmárnémetiben április 4-én 19 órától az Iparosotthonban.


A Digitális bennszülöttek kifejezés mára már szakkifejezéssé vált azon gyerekek leírására, akik beleszülettek a digitális korba. Számos tanulmány, illetve már konferenciák is foglalkoznak a jelenséggel, hiszen a gyerekek viselkedése és képessége jelentősen megváltozott. 


Gyarmathy szerint az oktatás és a hozzá tartozó kiszolgáló rendszer, a pszichológia, gyógypedagógia, fejlesztő pedagógia és pedagógiai vizsgálati, tanító-fejlesztő és terápiás eljárásai ezzel szemben kevés mértékben változtak meg, így sok tekintetben hamis adatok alapján téves ellátásban részesülnek a kor gyermekei.


„Egyértelműek a tapasztalatok, így szükségessé válik a kérdés tudományos vizsgálata. A megváltozott környezetben a korábbitól jelentősen eltérő fejlődést mutató nemzedék megismerése szükséges ahhoz, hogy elegendő információ álljon rendelkezésre a digitális kultúrához és a benne született és szocializálódó egyénekhez illő ellátási módszerek és rendszerek alkalmazásához, illetve szükség esetén új megoldások kidolgozásához.” – írja A digitális bennszülöttek képességprofilja című tanulmányában a szakember.


A Digitális bennszülöttek előadásával Szatmánémetiben is rámutat Gyarmathy Éva a felmerülő problémákra és rendkívüli alapossággal járja körül a jelenséget. 


A belépés ingyenes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: