2010-07-16 13:34:22• hírek • MTI

A Basel és a Zenit következik

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában pénteken megtartották a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolását. Ezen eldőlt, hogy továbbjutása esetén a svájci FC Basel együttesével találkozik a Debrecen.

A magyar bajnok - amely tavaly a legrangosabb európai kupa csoportküzdelmeiben is szerepelt - a második kör első mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott a Levadia Tallinn otthonában, a visszavágót a jövő héten rendezik. A főtáblára jutáshoz az észtek elleni csata után még két párharcot kellene megnyernie a Debrecennek.

Amennyiben Herzeg András csapata továbbjut, akkor a svájci bajnok elleni első, hazai mérkőzésre július 27-én vagy 28-án kerül sor, míg a visszavágót egy héttel később rendezik Bázelben.

Szintén ezeken a napokon lép majd pályára a nem bajnokok ágán az Urziceni együttese is. A román ezüstérmes gárdára igen nehéz feladat vár, hisz a 2008-as UEFA-kupagyőztes Zenit Szentpétervár lesz az ellenfele. A Fernando Meirával, Huszti Szabolccsal, Dannyval, Danko Lazovicsal felálló orosz gárda ellen odahaza kezd a két évvel ezelőtti román bajnok.

A 3. forduló párosítása:
Bajnokok ága:
LEVADIA TALLINN (ÉSZT)/DEBRECENI VSC - FC BASEL (SVÁJCI)
Liepajas Metalurgs (lett)/Sparta Praha (cseh) - Inter Baku (azeri)/Lech Poznan (lengyel)
Aktobe (kazah)/Olimpi Rusztavi (grúz) - Hapoel Tel-Aviv (izraeli)-Zeljeznicar Sarajevo (bosnyák)
Sheriff (moldovai)/Dinamo Tirana (albán) - Dinamo Zagreb (horvát)/Koper (szlovén)
Liteksz Lovecs (bolgár)/Rudar Pljevlja (montenegrói) - Birkirkara (máltai)/MSK Zilina (szlovák)
AIK Solna (svéd)/Jeunesse Esch (luxemburgi) - Linfield (északír)/Rosenborg BK (norvég)  
Partizan Beograd (szerb)/Pjunik (örmény) - Ekranas (litván)/HJK Helsinki (finn)
BATE Boriszov (fehérorosz)/Hafnarfjördur (izlandi) - FC Köbenhavn (dán)
Bohemians (ír)/TNS (walesi) - Anderlecht (belga)
Omonia (ciprusi)/Renova (macedón) - Salzburg (osztrák)/HB Tórshavn (feröeri)

Nem bajnokok ága:
Ajax Amsterdam (holland)-PAOK (görög)
Dinamo Kijev (ukrán)-Gent (belga)
Young Boys (svájci)-Fenerbahce (török)
Braga (portugál)-Celtic Glasgow (skót)
Unirea Urziceni (román)-Zenit (orosz)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: