2009-11-11 08:55:35• hírek • Ferenczi Noémi

A Bagi-Nacsa páros is fellép

Csütörtökön kerül megrendezésre a Kölcsey Ferenc Főgimnázium gólyabálja. Az idén is sok játékkal, humorral készülnek a gólyák beiktatására a szervezők.

Tavaly fergetegesre sikerült a kölcseysek gólyabálja és a főszervező, Loga Hajnalka elmondása szerint az idén sem lesz ez másként, ugyanis a tavalyihoz hasonlóan sok humorral, játékkal készülnek. Az idei gólyabálnak is lesz sztármeghívottja, jobban mondva sztármeghívottai, ugyanis a televízióból jól ismert Bagi-Nacsa komikus páros produkciója fogja felejthetetlenné tenni a kilencedikes diákok köszöntését.

A tavalyi rendezvényhez hasonlóan, az idén is „megkoronázzák" a főgimnázium legszebb kilencedikes diáklányát illetve diákját.

Loga Hajnalka elmondása szerint, a legszebbeknek nem elég csupán előnyös külsővel rendelkezniük hanem ügyeseknek és találékonyaknak is kell lenniük. A tizennégy jelentkező szabadidős és alkalmi viseletben vonul majd fel a színpadra. A tanárokból és diákokból álló zsűri táncpróbák, saját produkciók alapján fogja eldönteni, kik viselhetik egy évig a képzeletbeli koronát. A próbák nagy részéről nem kívánt beszámolni a főszervező, ugyanis ezek meglepetés-próbák lesznek.

A miss és mister választás közben nem csak sztárvendégek, hanem egyéb produkciók is szórakoztatják majd a diákokat, lesz például hip-hop és kickbox bemutató is.

Természetesen, nem marad el a gólyák bemutatkozója sem. Ameddig a zsűri meghozza döntését, a kilencedikes osztályok előadják saját osztályhimnuszukat - árulta el elöljáróban a főszervező.


Tavaly is különböző próbákon kellett átesniük a miss jelölteknek
Tavaly is különböző próbákon kellett átesniük a miss-jelölteknek


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: