2019-04-05 12:49:06• hírek • MTI

A BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette az uniós versenyszabályokat

Három nagy német autógyártó, a BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette a közösségi trösztellenes szabályokat azzal, hogy közel tíz éven keresztül korlátozták a versenyt a kevésbé szennyező technológiák kifejlesztése terén - ismertette előzetes vizsgálatainak megállapításait pénteken az Európai Bizottság.

Hivatalos kifogásközlésében a brüsszeli testület azzal vádolta meg a három vállalatot, hogy 2006 és 2014 között összejátszottak annak érdekében, hogy korlátozzák a károsanyag-tisztító technológiák fejlesztését és alkalmazását az Európában piacra kerülő új benzines és dízelautókban. A bizottság a dízeljárművek esetében elsősorban az SCR-katalizátor és a kipufogógáz tisztítását szolgáló AdBlue adalékanyag alkalmazása, a benzinmotorok esetében pedig a szilárdrészecske-kibocsátást mérséklő részecskeszűrők használata terén való feltételezett összejátszást sérelmezte.


"Ennek eredményeként az európai fogyasztók nem juthattak hozzá a legjobb elérhető technológiával felszerelt autókhoz" - írta Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos. "Számos módon együttműködhetnek a cégek termékeik minőségének javítása érdekében. Az EU versenyszabályai azonban nem engedélyezik, hogy ennek pont az ellenkezője valósuljon meg, és azért játsszanak össze, hogy kiküszöböljék a minőségbeli versenyt. Tartunk tőle, hogy ebben az esetben éppen ez történt" - tette hozzá.


Az előzetes vizsgálat eredményét közel két évvel azután tették közzé, hogy a bizottság szakértői előre be nem jelentett vizsgálatokat folytattak le a gyártóknál. A sajtóközlemény szerint az összejátszásról az "ötök köre", azaz az öt vezető német autógyártó, az Audi, a BMW, a Daimler, a Porsche és a Volkswagen egyeztetései keretében állapodtak meg.


A vállalatoknak reagálniuk kell az Európai Bizottság kifogásaira, az eljárás végén pedig, amennyiben megállapítják a jogsértést, kemény pénzbírságokat szabhat ki rájuk az uniós versenyhatóságként eljáró testület. Ennek összege az adott cég éves bevételének akár a 10 százalékát is elérheti. Sajtóhírek szerint a legsúlyosabb bírságot a BMW kaphatja, miután a Daimler önként jelezte 2014-ben az összejátszást, és a Volkswagen is együttműködik 2016 óta a hatóságokkal az ügyben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: