2013-05-30 10:18:18• hírek • MTI

A 30 százalékos részvétel is elég

Leszállította a román parlament a népszavazások érvényességi küszöbét, így a választói névjegyzékben szereplők több mint fele helyett a választók több mint 30 százalékának a részvételére lesz szükség ahhoz, hogy egy referendum érvényes legyen.

A Bukarestben kétharmados parlamenti többséggel kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) erre vonatkozó törvénykezdeményezését szerdán fogadta el a bukaresti képviselőház. A jogszabály azt is leszögezi, hogy egy népszavazás csak akkor eredményes, ha az azon feltett kérdésre a választói névjegyzékben szereplő polgárok legalább 25 százaléka, plusz egy fő igennel voksol. Az érvényességi és eredményességi feltételek a véleménynyilvánító, az államfő leváltására szervezett, illetve a helyi népszavazásokra egyaránt érvényesek.

Az ellenzéki pártok - köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - jelezték, hogy az alaptörvénybe ütközőnek tartják a jogszabályt, és az alkotmánybíróságtól kérik annak megsemmisítését. Legfőbb kifogásuk az, hogy a törvény megkönnyíti a polgármesterek és megyei tanácselnökök leváltását, ehhez ugyanis elég lesz a választók 25 százalékának mozgósítása, így sok elöljáró eshet a népszavazásokra jellemző alacsony részvétel áldozatául.
Az USL azért akarja leszállítani a népszavazások érvényességi küszöbét, hogy az esetleges választói érdektelenség ne hiúsítsa meg az alkotmány módosítását, amelyről a népszavazást kell majd kiírni.

A harmincszázalékos részvételi küszöb az államfő leváltását is megkönnyítené. A tisztségéből felfüggesztett Traian Basescu leváltásáról rendezett tavalyi népszavazást érvénytelenítette az alkotmánybíróság, mivel - az elnököt támogató ellenzék bojkottja közepette - a részvétel nem haladta meg az ötven százalékot. Ha a szerdán elfogadott népszavazási törvény lett volna hatályban tavaly júliusban, Traian Basescu már nem lenne Románia elnöke.

Korábban Basescu is elfogadhatónak nevezte a népszavazás érvényességi küszöbének harminc százalékra csökkentését, de csak akkor, ha bevezetik a levélben történő szavazás lehetőségét a külföldön élő hárommillió román állampolgár számára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: