2012-05-26 21:27:49• hírek • Kocsis Zoltán

A 14 éves Bianca Timis lett Szatmárnémeti szépe 2012-ben

Évről évre nagy érdeklődés övezi a Szatmárnémeti Városnapokon a szépségkirálynő-választást. Nem volt ez másként idén sem: több százan üdvözölték, biztatták a versenyzőket és a végső győztest, Bianca Gianina Timist.

Szombat délelőtt hivatalosan is elkezdődtek a XVI. Szatmárnémeti Városnapok. Az Október 25 téren felállított színpadon a nyitányt biztosító fúvószenekar után egymást követték a fellépők: fiatal helyi tehetségek, majd helyi és vendég együttesek. A Trenul de Noapte rock szólamai után aztán kezdetét vehette az eseménysorozat egyik fénypontja, a szépségverseny.

Az idei megmérettetésre összesen tíz fiatal, bájos és bátor leány jelentkezett. A szép számú közönség hatalmas lelkesedéssel fogadta a leányzókat, a hangulat pedig folyamatosan növekedett, amit az emelkedő decibelek jeleztek leginkább.

Hozzájárult ehhez, hogy a leányok utcai ruha után előbb fürdőruhában, majd szexi estélyiben mutatták meg bájaikat. A verseny szüneteiben Tudor Todut, majd Aldo & Tzika Sax spannolták a közönség hangulatát, az eredményhirdetés előtt pedig Gaby's Models ügynökség modelljei tartottak egy rövidke divatbemutatót.

A zsűrinek a végén tényleg nem volt könnyű dolga, de nagy nehezen csak megszületett a döntés. Fancsiki Anita lett a népszerűségi verseny győztese, a dobogó pedig multikulturálisra sikeredett. Szatmárnémeti szépe Bianca Gianina Timis lett. Az első udvarhölgye az ukrán származású, 20 éves Szmecskas Nataca , a második udvarhölgye pedig a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja, Gáll Barbara lett.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: