2015-01-28 18:28:06• hírek • Kocsis Zoltán

A 123 millió az tuti, de mennyit is ér a 26 millió?

Idei első ülésén a Szatmár Megyei Tanács szerdán elfogadta az intézmény idei költségvetését. Ezek szerint az MT idén 123 millió lejből gazdálkodhat, jelentett ki Adrian Stef tanácselnök, aki méltatta a kormány idén először alkalmazott költségvetési törvényét.

A 123 millió lej közel tíz százalékát, nagyságrendileg 15 millió lej körüli összeget fordíthat a tanács különböző beruházásokra, intézményei fejlesztésére. Stef elmondása szerint idén is kiemelt szerepet kap az egészségügy, az infrastruktúra és a turizmus fejlesztése.

Ami azt illeti, egészségügyi téren biztatóbb a helyzet, mivel a Szatmár Megyei Kórház, a megyei tüdőkórház és az Avasfelsőfalui Városi Kórház szakembereinek igényeit figyelembe véve 33 millió lej értékű modern felszerelés beszerzését pályázta meg a tanács. Az infrastruktúra tekintetében viszont már nem ilyen rózsásak a kilátások, mivel az erre a célra elkülönített 16,5 millió lej Pataki Csaba szenátor szerint legfeljebb a karbantartásra elég.

Adrian Stef szót ejtett a kormány által idén először alkalmazott költségvetési törvényről, mely szerint a különböző önkormányzatok státusuktól (község, város, municípium, megyeközpont, megye) függően bizonyos összegű garantált pénzösszeget kapnak. A sok Szatmár megyei polgármesteri hivatalt is nehéz helyzetbe hozó törvényt Stef jónak nevezte, mivel „az önkormányzatok igy biztosak abban, hogy azt a bizonyos összeget megkapják. Ez nagyon fontos az előreláthatóság szempontjából. Aztán majd a nyár végi költségvetés-kiegészítéskor biztosak lehetnek benne, hogy kapnak még pénzt. De addig tudják biztosan, mi az, amire támaszkodhatnak", magyarázta Stef.

A tanácselnök szintén a pozitívumok közé sorolta, hogy a Helyi Fejlesztések Országos Programjának keretein belül ezentúl az önkormányzatok válláról a kormány sok terhet levesz azáltal, hogy maga finanszírozza a beruházásokat. Noha ez ellentmond a szubszidiaritás és a decentralizáció elvének is, de Pataki Csaba szerint ennél komolyabb a gond vele.

A 26 millió lejből 16 millió ugyanis még tavaly aláírt, de be nem fejezett beruházásokra van. További öt millió lej négy iskola - a mikolai, a rózsapallagi, a kökényesdi és a Szatmárnémetiben található 10-es Számú Általános Iskola - rehabilitálását fedezi. „Marad tehát öt millió lej 74 különböző pályázat finanszírozására. Ilyen körülmények közepette pedig az öt millió lej semmire sem elég", véli a szenátor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: