2017-09-18 14:08:10• hírek • Kocsis Zoltán

893 kanyarós megbetegedés Szatmár megyében

Szatmár megyében 893-ra rúg az utóbbi hónapokban regisztrált kanyarós megbetegedések száma. Amely betegség leginkább a társadalmi perifériára szorult gyerekeket veszélyezteti. Ezért érthető, hogy leginkább a roma kisebbség köreiben terjedt el, hangzott el hétfőn a Szatmár megyei kormánybiztosi hivatal ülésén.

Az itt elhangzottak alapján kijelenthetjük, leginkább Nagyszokond, Felsőboldád, Aranyosmeggyes, Krasznaterebes, Tasnádszarvad, Sződemeter, Tasnádszántó és Szakasz érintett a betegség elterjedésében. Utóbbi településhez kötődik az egyedüli szatmári haláleset is.

A megyei közegészségügyi igazgatóság ezért az utóbbi időszakban három oltási központot alakított ki, amelyeken összesen 138 gyereket oltottak be: Nagyszokondon 84-et, Szatmárudvariban 24-et, Aranymeggyesen 30-at. Az akciót pedig folytatni fogják Krasznabélteken, Aranyosmeggyesen, Szatmárudvariban, Remetemezőn, Nagyszokondon, Tasnádon és Turcon.

A szakemberek szerint leginkább az érintett (társadalmi) csoport információhiánya, a család és a közösség oltásokkal szembeni fenntartásának, elutasításásának rovására írható az oltások elmaradása, valamint annak, hogy sok gyerek nem is szerepel a hivatalos nyilvántartásokban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: