2012-12-14 09:12:35• hírek • MTI

85 millió euró értékű banki csalás

Nyolcvanöt millió euró értékű bankcsalást leplezett le a román ügyészség, amelyben bankigazgatók, -hivatalnokok, közjegyzők és ingatlanérték-becslők is érintettek.

A szervezett bűnözés elleni román ügyészség csütörtöki közlése szerint a hatóságok 48 házkutatást végeztek Bukarestben és Románia három másik megyéjében annak a bűnszövetkezetnek a leleplezése érdekében, amely csaknem hatvan személyből állt, tevékenységük pedig törvénytelen bankkölcsönök megszerzésére irányult.

Az ügyészség szerint 35 cég jutott kölcsönökhöz, a szóban forgó kereskedelmi egységek közvetlenül vagy közvetve a banda vezetőinek irányítása alatt álltak. Az így keletkezett kár értéke eléri a 85 millió eurót.
A tevékenységüket hét bankigazgató és hat banki hivatalnok is támogatta, akik a törvény által előírt iratok és biztosítékok hiányában hagyták jóvá a kölcsönök folyósítását.

A banda tagjai ingatlanérték-becslőkkel és közjegyzőkkel is összedolgoztak. Előbbiek a reális ár fölött állapították meg azoknak az ingatlanoknak az értékét, amelyeket a cégek jelzálogosítottak a bankhitelekért, a jelzálogszerződéseket pedig négy közjegyző írta alá, akiknek az ügyészek szerint szintén tudomásuk volt a törvénytelenségről.

A házkutatások elvégzése után a hatóságok kilencven személyt hallgatnak ki. A bűnszövetkezet vezetői között bukaresti befolyásos üzletemberek is vannak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: