2016-02-26 14:41:57• hírek • Szatmár.ro

800 ezer lej jogdíj-tartozása van a színháznak

Jó ideje nem fizették ki az előadások szerzői díjait, per lett belőle.

A Szatmárnémeti Városi Tanács csütörtöki ülésén a tanácsosoknak határozatot kellett hozniuk arról, hogy az Északi Színház egy ügyvédet bízzon meg, aki képviselje az intézményt annak peres ügyeiben. Ez első hallásra elég egyszerű, már-már magától éretődő dolognak tűnik, a tanács meg is szavazta egyhangúlag. Ám Butka Gergely RMDSZ-es tanácsos felszólalása rávilágított, egy igen érdekes dolog áll a háttérben.

Az egyik érdekesség az, hogy a színház jogásza azért nem tudja képviselni az intézményt, mert épp eljárás folyik ellene. Ennél is izgalmasabb, hogy milyen perekben kell képviselni a színház érdekeit!

Az Északi Színház ugyanis nagyjából Stier Péter vezérigazgatói tisztségből való leváltása óta nem fizette ki a bemutatott darabokban elhangzó zeneművek után járó szerzői jogdíjakat.

A színház így egy 800 ezer lejre rúgó tartozást halmozott fel, amihez késedelmi kamatként, kártérítésként további 400 ezer lej adódhat. Iura Florin jogász, a PSD tanácsosa szerint ez a 400 ezer lej még függ a perek kimenetelétől, de így is megvan a 800 ezer lejes tartozás!

Butka Gergely a polgármesternek szegezte a kérdést, hogy ki a felelős ezért a tartozásért és hogy milyen büntetést kapnak majd a felelősök, de Dorel Coica úgy tett, mintha nem értené a kérdést.

A Harag György Színtársulat cikkünkkel kapcsolatos pontosítása itt olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: