78 éves lett a legendás tévériporter

Volt kubai nagykövet, tanított New Yorkban a Columbiai Egyetemen, az ő nevéhez fűződik az ELTE média szakának elindítása, de nem ezek miatt lett korszakos egyéniség. A 78 esztendős Horvát János szinte családtaggá vált, hiszen 1969-től 1994-ig a Magyar Televízió egyik népszerű és sokat foglalkoztatott riportere volt.

Talán a Balaton most a legjobb búvóhely, a hőség elől menekülve már kevés a napernyő, a légkondi vagy az ormótlan ventilátor. A magyar tenger apadó vize még mindig a legjobb hűsítő, a parton tálalt jéghideg málnaszörppel, mojitóval vagy a helyi termelőktől vett, szódával felöntött olaszrizlinggel. Boldog, békés nyugdíjas, aki ezt szépkorúként élvezheti. Ám vannak olyan foglalkozások, amelyek – némi pátosszal – a sírig tartanak. Az újságírás is ilyen, s a ma 78 esztendős Horvát Jánostól, a legendás riportertől is azt kérdeztük először: abbahagyható-e valaha ez a gyönyörű szakma, a szóban vagy épp írásban feltett izgalmas kérdéseivel?

– Csak nagyon ritka esetben beszélhetünk visszavonult újságíróról – mondta Horvát János. – Ismerek olyan volt kollégát, aki, mint egy kardját letévő harcos, abbahagyta a szakmát. De, akit egyszer megfertőzött a híréhség, a mondanivaló világgá kürtölése, az nem tud szabadulni ettől az érzéstől. Szoktam mondani: bennem is ott bujkál a kisördög, s ha valami felkelti az érdeklődésemet, ha valamiről véleményt szeretnék formálni a nyilvánosság előtt, akkor telefonálok, s azt kérdezem: Te, lenne egy cikkem, megírhatom…? Aztán megírom. Most például az ÉS-nek adtam le egy anyagot.

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett újságírót Balatonfüreden értük utol. A szokásos apartmant bérli, s nagy baráti társasággal élvezi a nyár örömeit. Hangos, feszült kártyacsaták zajlanak, s persze szóba kerül a közélet, s az egyre inkább ránk zuhanó világ is. Horvát János, aki 1964-ben a Riporter kerestetik első vetélkedőjének megnyerésével került a köztudatba, mindig is karakteres véleményt formált mindenről. Az intellektuális újságírás jellemezte szóban és nyomtatott formában is.

– Aligha mondok újdonságot, hogy a nyomtatott sajtó napjai meg vannak számlálva – folytatta a televíziós – az irdatlan költségek és az emberek elszegényedése miatt. Én már ritkán nyilvánulok meg közszereplőként, mert unom az ország megosztottságát, hogy jobb- és baloldalról mondják a magukét. Ugyanakkor bánatos vagyok mindattól, ami most körülvesz bennünket. A kiszámíthatatlanság megrémiszt. Háborúban születtem, és öregségemre visszatért a háború.

Horvát János hűséges típus, Annával, a feleségével 1978 óta élnek együtt. Két gyönyörű lány édesapja, s talán épp a család az, ami erőt ad neki, ahhoz, hogy a mai napig aktív maradjon. Az egykori kubai nagykövet megbékélt a korával, és egy dolog motiválja: hogy még minél többet utazhasson.

– A nagyobbik lányom Floridában él négy éve, vele együtt a tíz- és hatéves unokám is. Rendszeresen beszélünk, és nagyon sokszor hiányoznak. A kisebbik lányom itthon jogászként dolgozik, büszke vagyok rá is. A covid-járvány alatt visszafogtam magam, jóllehet nem féltem a betegségtől. Karikó Zsuzsa, Katalin testvére jó barátom, és azt mondta: bátran oltassam magam, így aztán négyszer szúrtak meg. Nem foglalkozom az idő múlásával, és a sorstól csak egyvalamit kérek: ne legyek kiszolgáltatott, mások ápolására szoruló beteg, mert akkor önkezemmel vetek véget az életemnek. Elég erős vagyok ahhoz, hogy ezt megtegyem. De addig még bejárnám a földet, hiszen annyi szépség vár ránk – zárta gondolatait Horvát János.

További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.