2019-05-06 05:28:29• hírek • Blikk.hu

75 éves lenne Szécsi Pál, különleges módon emlékeztek meg róla a sztárok

Idén lenne 75 éves az 1974 áprilisában elhunyt Szécsi Pál, ebből az alkalomból szervezett emlékkoncertet Gergely Róbert.

Az eMeRTon-djías színész-énekes megkérte barátait, hogy csatlakozzanak hozzá az ünneplésben, emlékezésben. A szombati különleges koncerten, a Stefánia Palotában fellépett rajta kívül többek között Malek Andrea (51), Pál Dénes (28) és Kökény Attila (44) is. 
 

– Most már hosszú idő óta lépek fel Szécsi dalaival, és mindig elképedem, hogy a közönség úgy dalol velem, velünk, mintha mindannyian Pali barátai lennénk – mondta lapunknak Gergely Róbert.
 

– Az ő munkássága univerzális, ha szabad ezt mondanom: ő valódi hungarikum. Azért is kértem meg a fiatal kollégákat, hogy csatlakozzanak ehhez a megemlékezéshez, mivel úgy vélem, az új generációknak is meg ismerniük az olyan klasszikusokat, mint a Gedeon bácsi, a Mint a violák vagy a Csak egy tánc volt című dalok.


A különleges koncerten sok emlék és archív kép volt látható. Sőt egy olyan felvétel is, amelyet a nagyközönség még nem láthatott.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: