2015-09-16 18:56:31• hírek • Kocsis Zoltán

735 millió eurós tortából jut szelet Szatmár megyének

A Regionális Operatív Program keretein belül az észak-nyugati fejlesztési régió - amelybe Szatmár megye is tartozik - összesen 735,5 millió eurót hívhat le az Európai Uniótól. A cél természetesen az, hogy Szatmár megye ebből minél többet fel tudjon használni, hangzott el többek között egy szerdai konferencián Szatmárnémetiben.

„A kormány 75%-os lehívási arányt céloz meg, mi pedig azt szeretnénk, hogy a rendelkezésünkre álló összeg 100%-át fel tudjuk használni", jelentette ki a tőle megszokott optimizmussal Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke. Derülátása már csak azért is dicséretes, mert a 2007-2013-as periódusban országosan 52%, Szatmár megyében pedig 72% volt a lehívási arány.

Románia - és ezzel együtt az észak-nyugati fejlesztési régió és Szatmár megye - összesen 12 tengely mentén pályázhat 2020-ig. Ebből kettő szolgálja a vállalkozások támogatását, továbbá lehet pályázni a széndioxid-kibocsátás csökkentéséért, vidékfejlesztésért, épületek rehabilitálásáért, közúti infrastruktúra fejlesztéséért, a turizmus támogatásáért, a szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséért, a marginalizált közösségek támogatásáért, a tanügyi infrastruktúra fejlesztéséért, valamint a kataszteri problémák kezelésére. Románia rendelkezésére összesen 8,2 milliárd euró áll.

Az észak-nyugati fejlesztési régió hat megyéje által lehívható 735,5 millió euróróból a legjelentősebb összegeket a széndioxid-kibocsátás csökkentésére (205 millió euró), városi fejlesztésekre (168 millió euró), a tömegközlekedés fejlesztésére (137 millió euró), az épületek hőszigetelésére és a közvilágítás korszerűsítésére (101 millió euró), az úthálózat fejlesztésére (98 millió euró) és vállalatok támogatására (106 millió euró) lehet majd pályázni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: