2017-05-18 16:25:12• hírek • Agerpres.ro

60 millió őshonos kisebbségi kéri, hogy az Európai Unió garantálja jogait

A köszöntőbeszédekkel kezdetét vették az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusának munkálatai - tájékoztat az RMDSZ által az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közlemény.

Az európai kisebbségek legnagyobb ernyőszervezetének azért esett a választása Erdélyre, hogy ezzel fejezze ki elismerését az RMDSZ-nek az utóbbi hét évben vállalt kezdeményező szerepéért - amelynek legfontosabb eredménye a Minority SafePack (MSPI) európai polgári kezdeményezés - mondta a közlemény szerint megnyitó beszédében a FUEN elnöke, Vincze Lóránt. Hozzátette: a FUEN helyszínválasztása azt is jelzi, hogy a szervezet fokozottan figyel Közép- és Kelet-Európára.

Beszédében emlékeztetett: az erdélyi magyarok azt szeretnék, ha elismernék őket államalkotó nemzetnek, ha kollektív jogaik és autonómiájuk lenne, de a régió nemzetiségei számára még mindig nem biztosított a közel száz éve, a Gyulafehérvári Nyilatkozatban megígért egyenlőség és önrendelkezés. A kisebbségek védelmét nem lehet belpolitikai ügynek tekinteni - vonta le a következtetést.

'A mi felfogásunk szerint az Európai Uniónak kell a kisebbségi jogokat garantálnia, és megfelelő politikákkal, erőforrásokkal védelmeznie, népszerűsítenie a kisebbségek hozzájárulását a közös európai örökséghez, legyen szó kulturális örökségről vagy anyanyelvhasználatról. Erről szól a Minority SafePack' - mondta, történelmi sikernek nevezve, hogy a kezdeményezők pert nyertek az Európai Bizottság ellen, így a polgári kezdeményezés peres úton kapott zöld utat.

'Szeretném világossá tenni, hogy kezdeményezésünk nem irányul senki ellen, nem vesz el semmit az államoktól, a többség jogaiból. Éppen ellenkezőleg, igyekszik forrásokat irányítani a kulturális és nyelvi sokszínűség támogatására' - szögezte le. A FUEN elnöke bírálta Romániát, amiért modellértékűnek próbálja beállítani a hazai kisebbségvédelmet, de ugyanakkor elzárkózik a párbeszédtől a közösségi jogok kérdésében.

'A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy itt a kisebbségi kérdést megoldották, az modellértékű lehetne bárki számára. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy ma szinte semmi nincs rendben. A modellértékűnek nevezett Romániában, amint azt a most kezdődő kongresszus is hűen igazolja, egyetlen román hatalmi ág képviselője sem tett eleget a meghívásunknak. A román elnök nem küldött üzenetet, a román külügyminisztérium és a román kormány úgyszintén. Ettől persze még fontosak vagyunk számukra: odafigyelésüket, ránk irányuló perzselő tekintetüket szinte a bőrünkön érezzük. A román diplomácia minden követ megmozgatott, hogy ezt a rendezvényt minimalizálják' - idézi a közlemény Kelemen Hunor szövetségi elnöknek a FUEN kongresszus megnyitóján elhangzott beszédét.

A FUEN kongresszusa szerinte azt üzeni a többségi társadalmaknak, hogy párbeszédre, nyitottságra, közös tervezésre van szükség, hogy az őshonos kisebbségek nem akarnak semmit sem elvenni a többségtől, de asszimilálódni sincs szándékukban. 'Közösen kell megtalálnunk azokat az intézményes politikai és jogi kereteket, amelyek lehetővé teszik, hogy minden egyes őshonos nyelvi, etnikai és vallási kisebbség szabadon dönthessen arról, hogy miként őrzi meg az örökségét és hogyan tudja azt továbbadni' - részletezte Kelemen Hunor.

'Amióta elindítottuk a MSPI polgári kezdeményezést, ismét fontossá váltunk a román diplomácia számára. Állandóan rossz hírünket keltik, valótlan dolgokat állítanak rólunk és szándékainkról. Ezt úgy is mondhatnám, hogy hazudnak' - hangsúlyozta. Mint felsorolta, úgy állítják be, mintha a MSPI szándéka az etnikai szeparatizmus volna, a magyar közösség pedig arra törekedne, hogy veszélybe sodorja Románia területi integritását. 'Az igazság az, hogy törekvéseinket Románia határain belül képzeljük el, és kizárólag a parlamenti politizálás eszközeit használjuk' - mondta el Kelemen Hunor.

Nemrégiben egy román államtitkár azt a valótlanságot állította, hogy a kolozsvári kongresszusra előkészített FUEN-dokumentumok és - határozattervezetek a területi autonómiára irányulnak. Kelemen Hunor szerint az igazság az, hogy nem készült ilyen határozat, de nem látná annak problémáját, ha készült is volna. Határozott meggyőződése az, hogy Románia többnemzetiségű állam, a romániai magyar közösség pedig csakis azt kéri, ami kijár neki: hogy betartsák 1918-ban tett ígéreteket, hogy államalkotó tényezőként ismerjék el a magyar embereket.

Románia az EU-csatlakozás előtt azt vállalta: érvényesíti a jogállamiság kritériumait, európai módon rendezi a többség-kisebbség viszonyát, visszaszolgáltatja a kommunista diktatúra alatt elkobzott egyházi és közösségi vagyont. Bukarest a kilencvenes évek végétől tett is néhány, akkor határozottnak tűnő lépést ebbe az irányba, viszont a NATO, majd a 2007-es uniós csatlakozás után jól érzékelhetően elkezdődött egy visszarendeződési folyamat. 'Nincs ellenőrzési mechanizmus, nincs szankció. Közben olyan eszközöket vezettek be a megszerzett jogok megnyirbálására, a politikai és közéleti vezetők megfélemlítésére, amelyeknek az ellenszerét nehezen találjuk. A bűnüldözést, az ügyészséget és a bíróságokat, egyszóval az igazságszolgáltatást és az erőszakszervek intézményeit. A korrupció elleni harc jó ürügy, hogy személyeket és intézményeket tiporjanak el' - véli Kelemen Hunor, megemlítve ennek legutóbbi példáját: a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium esetét.

Mint arra rámutatott, Kolozsvár polgármestere, Románia volt miniszterelnöke 'ma nem ért rá eljönni', levelet küldött: ez megismétli és részletezi azt az üzenetet, amelyet az egyik volt külügyminiszter szajkózott néhány évvel ezelőtt itt, Kolozsváron, amikor megünnepelte azt a tényt, hogy Románia aláírta a kisebbségi keretegyezményt. 'Az ünnepnek volt két aprócska szépséghibája. Az egyik, hogy a kisebbségeket nem hívták meg az ünnepre. A másik szépséghiba meg az, hogy a volt miniszter elfelejtette mondani, a keretegyezményt azóta sem alkalmazzák' - sérelmezte az RMDSZ elnöke.

A polgármester levelében azt állítja, hogy a magyar közösség jól van, Kelemen Hunor ezt cáfolja. 'De bizakodóak vagyunk, mert azt látjuk, hogy 27 év után a FUEN kongresszus előtti napokban Kolozsvár egyik bejáratánál többnyelvű helységnévtáblák jelentek meg. Nem önszántából, nem saját kezdeményezésére helyezte ki, hanem bírósági ítélet kötelezte az önkormányzatot, hogy tegye ki a többnyelvű táblákat' - részletezte.

Összegzésként kiemelte: a 60 milliós őshonos kisebbség Nagy-Britannia kiválását követően az Európai Unió negyedik legnagyobb államát alkothatná: '60 millió ember. Bátran mondjuk, bátran mondhatjuk: szükség van ránk, értéket képviselünk, értéket alkotunk, része vagyunk annak a nagy közösségnek, amit ma Európa népeinek, nemzeteinek hívunk. Nem hátrálunk meg!'

Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettesének a kongresszushoz intézett levelében azt írja: 'Az itt élő magyarság keresi azokat a mechanizmusokat, amelyek intézményesítik, állandóvá tehetik a többséggel való kommunikációt, amelyek ráébreszthetik a román állam intézményeit, hogy ez a közösség gazdagítja Romániát, értéket jelent számára és semmiféleképpen nem veszélyforrás, mint ahogyan azt egyesek - hamisan és tendenciózusan - próbálják beállítani' - idézi a közlemény.

Amet Aledin államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője a Kongresszust köszöntve, abbéli reményét fejezte ki, hogy a jelenlévők a tanácskozás után jobban megismerik a kisebbségeket, objektíven tudnak majd helyzetükre tekinteni, fel tudják használni ezt a tudást, és fel tudják mérni, hol tart e kérdésben Európa. Az államtitkár hangsúlyozta, szükség van az ilyen találkozásokra.

A közlemény szerint Potápi Árpád Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta: 'Magyarország számos nemzetközi fórumon elvszerűen áll ki a kisebbségi és kisebbségeket megillető jogokért is. Meg szeretném erősíteni ígéretünket, miszerint Magyarország és minden magyar nemzetrész ki fogja venni részét a polgári kezdeményezés érvényesítéséhez szükséges 1 millió aláírás begyűjtésében'.

A dokumentum szerint Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott köszöntőbeszédében meggyőződésének adott hangot, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság teljes mellszélességgel ki fog állni a Minority SafePack kezdeményezés mellett.

Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos az etnikai diverzitás ünnepének nevezte a Kongresszust. 'A Minority Safepack muszáj, hogy sikeres legyen, hiszen 60 millió ember érdekeit képviseljük, és ez egy egészen új jogi nyomást gyakorol az Európai Unióra' - fogalmazott a közlemény szerint a miniszteri biztos.

A FUEN az európai őshonos nemzetiségek legnagyobb ernyőszervezete, amely 100 millió kisebbséghez tartozó európai polgárt képvisel. A 62. FUEN kongresszus május 17-21. között zajlik Kolozsváron, a Grand Hotel Napocában, 50 tagszervezet képviselői, összesen több mint 300 küldött és meghívott, több mint 50 újságíró jelenlétében. A kongresszus házigazdája a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: