2015-12-04 09:07:05• hírek • Blikk.hu

5 év után tért vissza az Irigy Hónaljmirigybe Ambrus Zoli

Öt év után visszatér az Irigy Hónaljmirigybe Ambrus Zoltán. A humoros nyolcak alapító tagja ott lesz a csapat december 18-i 25 éves jubileumi nagykoncertjén, így már javában próbál a többiekkel.

Zoli láthatóan nagyon jól érezte magát, azonnal felvette a ritmust, sőt még azt sem zárta ki teljesen, hogy ez nem egy egyszeri alkalom lesz.

- Nagyon örültem, amikor felhívtak a fiúk, de bevallom, én is gondoltam már arra, hogy szívesen részt vennék ezen a bulin. Ez mégis a 25. jubileumról szól, és én a negyed évszázadból az első húsz évben része voltam a zenekarnak - árulta el Ambrus, akinek szinte azonnal be is ugrottak a régi ritmusok.

- Nagyon örülünk, hogy vállalta, amikor először beszéltünk, rögtön azt kérdezte, melyik jelmezt hozza magával. Persze húsz évig aktívan együtt zenéltünk, készültünk a koncertekre, ezt nem felejti el az ember, csak mert öt éve nem teszi - magyarázta Sipos Peti, aki szintén nem zárta ki, hogy Ambrus Zoli látható lesz még a későbbiekben is egy-két Irigy Hónaljmirigy-produkcióban.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: