2020-05-16 18:05:59• hírek • Bajnai Botond

"55 nap és 16 koronavírus-teszt után tértem haza a kórházból" – Interjú Köcsön Noémi Orsolyával, aki kigyógyult a koronavírusból

Az utóbbi hetek során sokan feltették a kérdést a Szatmár.ro cikkei alatt, ismer-e valaki legalább egy olyan személyt, aki elkapta volna a koronavírust. Mi ismerünk: egy nagyváradi magyar lányt, Köcsön Noémi Orsolyát, aki 55 napot töltött kórházban mire végre gyógyultnak nyilvánították, és hazamehetett. Az ő történetét hoztuk el kedves olvasóink számára, egy interjú formájában.

Függetlenül attól, hogy helyi, országos, vagy valamilyen külföldi sajtóterméket olvasunk, elkerülhetetlen, hogy bele ne fussunk a most mindenhol aktuálisnak számító koronavírus-témák egyikébe. Sokan már torkig vannak az egésszel, másokat megrémiszt, de olyanok is vannak, akik kétkedve tekintenek erre a kérdésre. Nálunk, a Szatmár.ro cikkei alatt is sokszor teszik fel olvasóink a kérdést, hogy: „Ismer-e valaki legalább egy olyan személyt, aki elkapta ezt a betegséget? Nagy ugye, hogy nem!” – gyorsan meg is válaszolva maguk számára a feltett kérdést.

Szatmár megyében szerencsére eddig kevés fertőzés történt, mindössze ötven egynéhány regisztrált esetről érkezett tájékoztatás, a legtöbb pedig vélhetően az avasi románsághoz kötődik, mivel főként ez az a térség, ahonnan a legtöbben dolgoznak külföldön.

Mi, a Szatmár.ro munkatársai szerettünk volna, mégis találni egy olyan személyt, aki átesett ezen a betegségen, és beszélne mindarról, amit átélt. Az eredménytelen keresgélés végül önmagától oldódott meg, mivel munkatársunk, az interjú készítője, március 22-én figyelmes lett egy régi, még a nagyváradi egyetemi évek idejéből való ismerőse egy Facebook bejegyzésére, aki közölte, aki arról írt, hogy sajnos pozitív lett a koronavírus tesztje. Elmondta, hogy Ausztriában, vendéglátóiparban dolgozott, és minden elővigyázatossága ellenére, mégis elkapta a vírust. Pontosan 55 nappal később érkezett az újabb Facebook bejegyzés, melyben tájékoztatta ismerőseit: túl van a betegségen. Szívből örültünk a gyógyulásának, majd megkérdeztük, lenne e kedve pár szóban beszélni a betegségről, mindarról, amit átélt és tapasztalt.
Noémi igent mondott:



Szatmár.ro: Örülünk, hogy túl vagy a betegségen, hogy érzed magad? Teljesen visszanyerted a régi formád?

Noémi: 
Köszönöm jól vagyok, erősödök napról napra. A régi formához még sok idő kell szerintem, most még hamar elfáradok. De ez normális és erre figyelmeztettek is az orvosok, hogy csak lassan, fokozatosan térjünk vissza a mindennapi tevékenységekhez.


Szatmár.ro: Mikor derült ki egészen pontosan, hogy koronavírusos vagy? Hogyan fogadtad a hírt?

Noémi: 
Március 14-én reggel érkeztem haza. Addigra megtettük a családdal az óvintézkedéseket, hogy senkivel se találkozzak közvetlenül, mivel azon a héten kezdtek kiderülni fertőzéses esetek abban az ausztriai tartományban ahol éltem és dolgoztam. Hazafelé jövet már sejtettem hogy elkaphattam, mert egyik napról a másikra elkezdtem köhögni semmilyen előjel nélkül, mire hazaértem be is lázasodtam. Ezért úgy döntöttem, hogy felhívom a DSP-t, akik felvették az adataimat és megkértek, hogy hívjam ki a mentőket. Majdnem 2 órát vártam mire kijöttek. Megkérdezték, mik a tüneteim és honnan jöttem, majd mondták, hogy be kell mennem a kórházba, ezért már előre össze kellett volna csomagoljak. Akkor mérges lettem, hisz senki sem szólt és váratlanul ért. Bevittek, megvizsgáltak, mintát vettek és beutaltak. Eltelt egy hét és nem jött meg az eredmény. Újra mintát vettek és akkor délután meg is lett az eredmény, mely szerint pozitív a koronatesztem. Ez volt március 22-én.
Nem féltem, de sokkolt a hír, pedig számítottam rá. Inkább az volt ijesztő, hogy nem kommunikáltak velem semmit, hogy mi lesz ezután, mi az eljárás, milyen kezelést kapok. Eleinte maguktól semmit nem mondtak. Kérdezősködni kellett, hogy valami infót kapjak. Keveset kommunikáltak. Lehet, nem volt szabad vagy lehet, ők sem tudtak mit mondani. Szerencsére, ahogy teltek a napok ez a hozzáállás változott.


Szatmár.ro: Mennyire ijedtél meg? Támadt benned némi halálfélelem is, vagy biztos voltál benne, hogy meg fogsz gyógyulni?

Noémi: Egyáltalán nem volt halálfélelmem. Tudtam, hogy meg fogok gyógyulni. Nem is értettem a nagy pánikot, jobban megijesztett a kezdetben az ahogy a mentősök, orvosok a dolgokhoz álltak. Érezhető volt az, hogy nem tudnak mit kezdeni a helyzettel mivel egy teljesen új és ismeretlen dologgal álltak szemben. A legrosszabb az volt, hogy nem tudtam, mi fog következni, mi az eljárás és, hogy meddig fog az egész tartani.
 

Szatmár.ro: Hol és minként zajlott a kezelés? Milyenek voltak a kórházi körülmények?

Noémi: 
Végig Nagyváradon a kórházban voltam, annak ellenére, hogy csak az első 2 hétben voltak tüneteim. Szerencsés voltam abban a tekintetben, hogy gyenge lefolyású volt a betegségem. Köhögtem és hőemelkedésem volt. Mivel az első héten nem kaptam meg az eredményt, ezért akkor csak antibiotikumos kezelést kaptam a felülfertőzés elkerülése érdekében, illetve Tamiflut és Paracetamolt. 
Ami után pedig megkaptam a pozitív teszteredményt, el is kezdték a Romániában hivatalosan elfogadott kezelést. Ez egy „immunobooster” HIV- és malária gyógyszer. Nagyon erős. Engem a kezelés sokkal jobban megviselt mint maga a betegség. Napokig rosszullét gyötört: émelygés, szédülés, erőtlenség. Három hétig kezeltek így. Aztán leálltak vele, hisz a tesztjeim továbbra is pozitívak voltak. Ezután pedig kizárólag csak vitaminokat szedtem.

Kórházi körülmények...? Van még mit fejlődjünk.

Első körben: a nagyváradi járványkórházban voltam. Nagy, öreg kórtermek, hideg volt, nem volt meleg víz, az étel amit hoztak szinte mindig ki volt hűlve. De tiszta volt. Másfél hét után átszállítottak mindenkit a Curteanu-ba, ez lett a hivatalos COVID kórház. Sokkal jobb és modernebb körülmények fogadtak. Nagyon odafigyeltek a tisztaságra. Az orvosok, az asszisztensek és a takarítok is mind nagyon kedvesek voltak. Érződött sokukon, hogy félnek, főleg az elején, de mindig volt egy kedves szavuk és velünk együtt örültek, ha végre valaki meggyógyult és hazamehetett.
 

Szatmár.ro: Milyen tünetei voltak a betegségnek? Mi volt a legnehezebb ebben a közel 8 hetes, kórházi időszakban?

Noémi: 
Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert gyenge lefolyású volt a betegségem. Száraz köhögésem volt, hőemelkedésem és elveszítettem a szaglásomat, amit körülbelül két hét után nyertem vissza. Gyengének és fáradtnak éreztem magam. Első héten sokat aludtam. De mindezek mellett a közérzetem jó volt, olyan volt, mint egy megfázás.
A végére már minden nehéz volt. A bezártság, az hogy nem hagyhattam el a szobát. Nem láthattam a családom és a barátaim.
A mintavételek, vérvételek fájdalmassá váltak. Engem a kezelés is megviselt, az a pár nap míg hozzá nem szokott a szervezetem a gyógyszerekhez, nagyon legyengített.
De talán a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam hogy mikor lesz vége. Folyamatosan ismételték a tesztelést, és mindig csak rossz híreket kaptam. Ez egy idő után nagyon le tudja rombolni az embert és már reménykedni sem mersz.
Volt pillanat, amikor attól féltem, hogy ez a végtelenségig így marad, és az orvosaim tétlenül álltak. Lelki támogatáson kívül már ők sem tudtak mást nyújtani.
 

Szatmár.ro: Teljesen elszigetelt voltál a többi betegtől, vagy voltak más koronavírusos páciensek is kezelve a közeledben? Az ő esetükben súlyosabb tüneteket is produkált a betegség?

Noémi: Először egyedül voltam, majd 4 nap után átköltöztettek a mellettem lévő szobába, ahol egy idősebb hölgy volt ugyancsak koronavírus tünetekkel. Újrateszteltek a beutalás után egy héttel mert nem jött le az eredmény. Aznap át is vittek a kórház egy teljesen más részlegére ahol, már a tesztekkel bizonyított koronavírus-betegek voltak. Azt hiszem én voltam a 6. vagy 7. Bihar megyében. Rá két napra kaptam egy szobatársat. Neki is enyhe tünetei voltak, akárcsak nekem. Végig együtt húztuk le ezt az időszakot. Ugyanazon a héten lettünk gyógyultak, csak ő hétfőn, én pedig pénteken. Más páciensekkel egyáltalán nem érintkezhettünk, mivel nem hagyhattuk el a szobánkat.
Nagyon odafigyeltek erre az orvosok, hogy ugyanolyan tüneteket produkáló betegeket tegyenek egy szalonba, illetve hozzánk akik rég bent voltunk tünetmentesen, új beteget már nem raktak be.
Mindenki más tüneteket produkál. Voltak és vannak súlyosabb betegek. Az orvosainktól tudtuk, hogy vannak súlyosabb tünetekkel beutalt páciensek, sőt vannak akiket lélegeztetőgépen tartanak.
Nem adhattak ki információkat, csak mindig elmondták, hogy legyünk hálásak, amiért mi jól vagyunk, mert sajnos vannak nagyon súlyos esetek is.


Szatmár.ro: Hogy viszonyult a család és a barátaid a kialakult helyzethez, sikerült megnyugtatnod őket, hogy meg fogsz gyógyulni?

Noémi: Megijedtek. De egy percig sem féltek attól, hogy elveszíthetnek. Aggódtak, de folyamatosan tájékoztattam őket a hogylétemről, a kezelésről. Tudták, hogy enyhe tüneteim vannak. Nem volt mitől felni. Nekik is a várakozás volt nehéz, és értetlenkedtek a sok pozitív teszteredmény miatt. Ők sem értették, hogy miért tart ennyi ideig a gyógyulásom, és ugye válaszokat erre mai napig nem kaptam. 


Szatmár.ro: Hogy tapasztalod, a gyógyulást követően változott-e az emberek magatartása veled szemben, távolság tartóbbakká váltak esetleg, vagy elfogadják, hogy meggyógyultál és örülnek, hogy megölelhetnek? Vagy a kijárási korlátozások miatt még nem igazán találkoztál a családtagjaidon kívül másokkal?

Noémi: 
Miután elhagytam a kórházat, azt mondták, hogy 14 napig ajánlott a fokozott elővigyázatosság. Le van gyengülve a szervezetem, illetve egy teljesen steril környezetben tartózkodtam majdnem 2 hónapig, emiatt nagyon könnyen elkaphatok bármilyen fertőzést, megfázást. Rövid sétákat tehetek, de kerülnöm kell a zsúfolt a helyeket. Én úgy döntöttem, hogy inkább itthon maradok, és betartom, amiket az orvosok előírtak. Emiatt egyelőre én vagyok kicsit távolságtartóbb.
Számítok rá egyébként, hogy lesznek olyanok, akiknek a magatartása megváltozik majd, hisz nagy a tudatlanság és a pánik. 
A család és barátok nagyon vártak. Apukámat megölelgettem, hisz fel éve nem láttam. Néhány barátom pedig már meg is látogatott, de csak tisztes távolságból beszélgettünk az ablakból, puszi és ölelés nélkül, mert vigyáznak rám és nem azért mert félnek tőlem.



Szatmár.ro: Mit üzennél, azoknak, akik még most sem hiszik el, hogy létezik a vírus, illetve mit tanácsolnál olvasóinknak?

Noémi: Azzal sincs semmi baj, ha nem hiszik el, csak legyenek elővigyázatosak ebben az időszakban, ha nem is maguk miatt, akkor a szeretteik miatt. A vírus létezik, és igen, sajnos halnak meg emberek. De nem kell pánikba esni, vagy félni, szerintem rengeteg embernek volt már, csak tünetmentesen kihordták. Ezért meg kell tanulnunk ezzel együtt élni és egy kicsit jobban odafigyelni egymásra. Ha nem is saját magunk miatt, akkor a család vagy a barátok miatt, mert szerintem senki nem szeretné, ha a gyereke, vagy valamelyik idős családtagja átesne ezen a kiszolgáltatott helyzeten, amit én is átéltem.

Szatmár.ro: Köszönjük szépen, hogy megosztottad velük mindezeket! Jó egészséget kívánunk a továbbiakban is!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: