53 éves korában elhunyt Hadas Kriszta


Pár órával ezelőtt tragikus hirtelenséggel 53 éves korában elhunyt Hadas Kriszta, a népszerű riporter a Blikk információi szerint szívrohamban halt meg. A lap úgy tudja, a tévés vásárlás közben lett rosszul, a kiérkező mentők hosszú ideig próbálták újraéleszteni, de sajnos már nem tudták megmenteni az életét.
Hadas Kriszta általános és középiskolai tanulmányait az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és Gimnázium tanulójaként végezte. A Színház- és Filmművészeti Főiskola tévé- és dokumentumfilm-rendező szakára járt 1996 és 1999 között.[2] 1992-ben a Magyar Rádiónál, a Krónika című műsorban kezdte pályafutását, majd 1994-től a Magyar Televízió Objektív és Zóna műsorok szerkesztő-riportere, később pedig a Lázmérő felelős szerkesztője. 1996-tól az RTL Klub kereskedelmi televíziós csatorna Frei Dosszié, Akták és a Híradó műsorok szerkesztő-riportere.
2000-ben került a TV2 kereskedelmi televíziós csatornához. Nevéhez fűződik az Igazi vészhelyzetben, illetve a Gyerekkórház című dokumentumfilm-sorozat. Munkájáért megkapta a Magyar Orvosi Kamara médiadíját, két alkalommal pedig az év televíziós szerkesztő-riporterének választotta a szakma.
2001-2012 között szerkesztő riporter a fénykorát élő Napló című heti riportmagazinban. 2004-től az Aktív és a Magellán című műsorok főszerkesztője. 2007-2010 között az aktuális műsorok vezető szerkesztőjeként felelt az Aktív, a Napló és a Mokka műsorokért.
2012-2014 között az RTL II csatorna Forró nyomon című műsorának főszerkesztője, 2014-ben Nagyszám - 100 dal, melyet egy ország dúdolt címmel előkészítette a magyar könnyűzene történetét bemutató, hiánypótló riportsorozatát, majd 2014-2016 között az RTL Klub Keresem a családom című műsorát főszerkesztette. 2018-ban a Spektrum csatorna felkérésére főszerkesztette a Volt egyszer egy vadkelet című négyrészes dokumentumsorozatot, amelyben Emir Kusturica szerepel narrátorként. 2019-ben a TV2 Újratervezés című műsorának főszerkesztője.
2012 novemberében könyv formájában is megjelent a Baba Magazinban leközölt írásainak gyűjteménye Egy tökéletlen anya naplója címmel, melyet 2018-ban az Anyasors című sikerkönyv követett.
2015-től a Jön a baba Hadas Krisztával című dokureality-sorozat főszerkesztője és műsorvezetője. A sorozat első két évada a LifeNetwork csatornán, a harmadik az RTL II csatornán, míg a negyedik a Spektrum Home csatornán volt látható. A sorozat jelenleg Hadas Krisztina saját Youtube csatornáján fut.
2020-tól szerkesztő-riporterként visszatért a Napló családba, ezúttal az ATV csatornán futó Heti Napló Sváby Andrással kötelékében. Ennek keretében készítette el a 2022 májusában bemutatásra kerülő egész estés dokumentumfilmjét Menekülők - Hosszú út a túlélésért címmel. A dokumentumfilm a háború elől menekülő ukrán családokat kíséri el Moldovától Németországig tartó útjukon.
Díjai, elismerései
- Prima Primissima díj – Közönségdíj, Príma díj, Magyar ismeretterjesztés és média kategória (2022)
- Bujtor István Filmfesztivál - Legjobb televíziós riportfilm (Menekülők - Hosszú út a túlélésért) (2022)
- Jahorina Filmfesztival - Golden Maple Award for Best Documentary TV Film (Untold Stories of Eastern Europe with Emir Kusturica) (2019)
- Az év médiaszemélyisége (2004)
- Az év szerkesztő-riportere (2002, 2003)
- Magyar Orvosi Kamara - Szakmai Díj (2001)