2009-12-19 16:08:58• hírek • MTI

47 millióan betegedtek meg

Az Egyesült Államokban már túljutott a csúcsponton az újinfluenza-vírus második hulláma - számoltak be kutatók.

A klinikai laborkísérleteken végző Quest Diagnostics szakemberei által helyi idő szerint pénteken közzétett jelentése megerősíti az amerikai egészségügyi hatóságok arról szóló beszámolóját, hogy a vírus egész országszerte visszahúzódóban van, és második csúcspontját októberben érte el.

"A negatív teszteredményekhez viszonyítva még mindig a 14 év alatti gyerekek adják arányaiban - 40 százalékban - a legtöbb pozitív mintát. Összehasonlításképpen: ebben a korcsoportban ez az arány októberben még 80 százalék volt" - derült ki a Quest közleményéből.

A magánérdekeltségű vállalat 170 ezer, május és december között vett influenzatesztet elemzett. Ezek alapján sikerült feltérképezni, hogy a járványnak két csúcspontja volt, áprilisban, illetve októberben.

A második csúcsponttól a december 9-ig tartó időszakban 75 százalékkal csökkent a pozitív eredményt hozó vizsgálatok száma. A mostani arányok szinte megegyeznek a második hullám kezdetekor, késő augusztusban mért adatokkal - közölte a kutatócég.

Az amerikai egészségügyi hatóságok héten közölt adatai szerint a piacon 100 millió dózis H1N1-oltóanyag érhető el, vagy már került a rendelőkbe. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a járvány újra erőre kaphat vagy akár mutálódhat, éppen ezért sürgették az embereket, hogy oltassák be magukat.

A 308 milliós Egyesült Államokban eddig 47 millióan kapták el a betegséget, 10 ezren haltak meg és több mint 200 ezren kerültek kórházba.


Az Egyesült Államokban már túljutott a csúcsponton az újinfluenza-vírus második hulláma
Az Egyesült Államokban már túljutott a csúcsponton az újinfluenza-vírus második hulláma


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: