2017-01-06 13:58:03• hírek • Szatmár.ro

4,7 millió euróból modernizálnák a közvilágítást

fotó: Nagy Róbert
fotó: Nagy Róbert

Feltérképezték Szatmárnémeti közvilágítási hálózatát, így hamarosan összeáll a pályázat, amelynek köszönhetően megújulhat, bővülhet és takarékosabbá válhat a rendszer. Emellett a napokban megvizsgálják az éjszaka díszkivilágítással megvilágított épületeket is.

Szatmárnémeti polgármesteri hivatala európai uniós támogatással újítaná meg, illetve bővítené a megyeközpont közvilágítási hálózatát. A felújítás a tervek szerint 4,7 millió euróba kerül, erre fog pályázatot benyújtani a hivatal.

Mint Maskulik Csaba városmenedzsertől megtudtuk, amennyiben megnyílnak a pályázati lehetőségek és el is nyerik a szükséges támogatást, a közvilágítás áramfogyasztására költött összeget nagyjából a felére lehet majd csökkenteni. Emellett olyan utcákban is lesz végre közvilágítás, amelyekben eddig még nem építették ki a hálózatot. "Természetesen a közvilágítás bővítésére már tettünk lépéseket, melyek következtében még idén lesz világítás több, már megépített lakónegyedi parkolóban" - fűzte hozzá.

A napokban Kereskényi Gábor polgármesterrel felmérik az éjszaka fényárban úszó épületek kivilágításának állapotát is, pontosabban, hogy menniyre szorulnak felújításra-javításra ezek. Megtudtuk: tizenegy, éjszakánként kivilágított épület van Szatmárnémetiben.

A tervek szerint ezek száma nőni fog, hiszen több olyan felújított épület is van - például az Iparosotthon épülete - amely megérdemelné az éjszakai kivilágítást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: