2020-03-10 08:21:11• hírek • Blikk.hu

40 fokos láz és fertőzés miatt mondta le koncertjeit Lovasi András

Berlini és prágai koncertjét is kénytelen volt lemondani Lovasi András, aki annyira megbetegedett, hogy képtelen lett volna színpadra állni.

A Kiscsillag Kossuth-díjas frontemberét magas láz gyötörte, és beszélni is alig tudott. Ráadásul az is zavarja, hogy pályafutása során az elmúlt húsz évben alig néhány alkalommal kellett fellépést lemondania, ám ígéri, mindent bepótol.
 

– Influenzaszezon van, a zenekar több tagja után én is átestem rajta. Sajnos, a 40 fokos láz nem volt elég, légúti felülfertőződés is kialakult, és bár tényleg olyan rosszul voltam, hogy az ágyból sem tudtam kikelni, már alakulok, sőt, megvannak az időpontok is, hogy mikor megyünk fellépni – mondta lapunknak Lovasi András, aki elárulta, Berlinben március 25-én, Prágában pedig egy nappal később lép fel.
 

A csalódott rajongóknak tehát nem kell sokáig várniuk a pótlásra, ám Farkas Béla menedzser hozzátette, kárpótolják azokat, akiknek az új időpont nem felel meg. – Ilyenkor természetesen visszatérítjük a jegy árát azoknak, akik nem tudnak ott lenni a koncerten. Sajnos, az év eleje ilyen időszak, a zenekar utazik a turnébuszban, ahol mindenki megfertőzi a másikat. Ezúttal András maradt utoljára, a többiek már átestek rajta, sajnos, mindez elkerülhetetlen – mesélte a menedzser.
 

Farkas Béla, aki közel húsz esztendeje dolgozik együtt a zenésszel, kiemelte: Lovasi tényleg csak akkor mulaszt el koncertet, ha nagyon nagy a baj.

– Tavaly nyáron például azért nem tudott fellépni, mert levált a retinája, és megmondták neki az orvosok, ha nem műtik meg azonnal, az egyik szemére megvakul. Ilyenkor érthető, hogy az ember az egészségét választja, ahogyan most is, hiszen tudom, hogy beszélni is alig tudott, nemhogy énekelni. Ráadásul amíg fertőzhet egy előadó, nem mehet közösségbe – szögezte le a menedzser, kiemelve, András az ágynyugalomnak és a pihenésnek köszönhetően jobban van, a héten már Kolozsváron lép fel a Kiscsillaggal, amelynek a napokban jelent meg Tompa kések című új nagylemeze.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: