2013-11-01 12:11:48• hírek • Kocsis Zoltán

33 gép és 134 személy várja készenlétben az első havazást

Összesen 33 gép és 134 személy várja készenlétben, hogy Szatmárnémetiben leessen az első hó és elkezdhessék annak eltakarítását. November első napján Dorel Coica polgármester, Radu Roca alpolgármester, Maskulik Csaba, a városi tanács RMDSZ-es frakciójának vezetője, valamint Cosmin Ratiu PDL-és tanácsos ellenőrzést tartott a Florisal telepén.

„Meg akartunk győződni arról, hogy minden rendben van és minden készen áll a bevetésre. November 15 után országszerte havazások várhatóak, ezért fontosnak tartottam, hogy a közterület-fenntartó vállalat készenlétben álljon. A tavaly nem voltak gondok a tevékenységgel, remélem idén sem lesznek", jelentette ki Coica, majd hozzátette: ez bejelentett ellenőrzés volt, a következőkben viszont szúráspróbaszerű ellenőrzésekre számíthat a cég.

Maskulik arra kérte a Florisalt, idén is legalább olyan jó munkát végezzen, mint tette azt tavaly, Ratiu pedig a lakosság azon óhaját tolmácsolta, mely olcsóbb szolgáltatásokat szeretne. Erre reagálva Puskás László, a Florisal igazgatója elmondta: Szatmárnémeti 112.000 lakosából jelenleg alig 62 ezren fizetnek szemétszállítási díjat - ilyen körülmények között lehetetlen csökkenteni a szolgáltatás árát.

A hótakarítással kapcsolatban Puskás elmondta, 33 gépjárművel készülnek a télre: ezek közül 15 a hóeke (közülük egy vadi új), kilenc pedig a sószóró valamint kilenc pakoló és szállító jármű. Összesen 134 személy ragad majd lapátot, ha úgy adódik. Jelenleg 350 tonna só és 36 tonna magnézium-klorid van raktáron, ám további 1300 tonna sót rendelt a Florisal Désről, valamint további 300 tonna magnézium-kloridot Hollandiából. Utóbbi szerepe mellesleg kettős: szilárd halmazállapotban kiváló olvasztó, folyékony halmazállapotban viszont meggátolja, hogy az úttest lefagyjon vagy hogy a por lerakódjon. Nagyon fontos, hogy megakadályozza a lehullott hó megfagyását, amivel megkönnyíti a hóekék munkáját is. Akár -30 Celsius-fok hidegben is hat.

„Komoly lépést tettünk 2006-ban, amikor a homokot kihagytuk a hó elleni küzdelemből. Addig évente 3200-3500 tonna homokot szórtunk szét egy tél alatt, aminek nagy része a kanálisokba került. Ennek takarítása évi öt millió lejébe került a polgármesteri hivatalnak, miközben azóta 2,1-2,5 millió lejbe kerül az egész téli tevékenység", jelentette ki Puskás.

A Florisal igazgatója külön kitért a hótalanítás ütemtervének az ismertetésére. Szatmárnémeti ebben a tekintetben három zónára van osztva: az A zónába tartozik a két híd valamint a város bejáratai (Károlyi út, Batizi út, Hegyi út) és a központ, a B zónába tartoznak a fontosabb főútvonalak, míg a C zónába a település többi utcája. Havazás esetén elsőként az A zónában kezdik a munkát, ezt követi a B - ha ezekkel végeztek, akkor következik a C zóna.

„Összesen 1,15 millió négyzetméteres területen folytatunk hóeltakarítást. Ebből 282.000 négyzetméter van az A zónában és 253.000 a B zónában. Ne várja tehát senki, hogy reggel ötkor el legyen takarítva a hó egy városszéli kisutcában", magyarázta Puskás.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: