2011-02-02 16:52:07• hírek • Szatmar.ro

337 Zöld Házas

A tavalyi év júliusában induló program anyagi kerete ismét bővült.

A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Hivatal elmúlt pénteken újabb összeget kapott a magánszemélyek támogatására. Amint arról már többször beszámoltunk, a Környezetvédelmi és Erdőügyi Minisztérium a regenerálódó energia felhasználásával történő fűtésrendszerek bevezetésének támogatására írta ki pályázatát.

2010. július. 1-jén 1 863 427 lejt kapott a megye erre a célra, amelyet november 1-jén, majd december 13., illetve idén január 31-én szintén kiegészítettek, így összesen 2 034 000 lejes keret állt rendelkezésre. Az elmúlt péntekig 337-en adták le kérelmüket, összesen 2 042 000 lejt igényelve. Közülük 256-an napkollektorral, 65-en pelettel, illetve brikettel, 12-en pedig hőszivattyúval történő fűtésrendszer beszerzésére. Olyanok is akadtak, akik vegyesen igényelték az említett háromféle megoldásra a támogatást. Az eddigiekben 270 iratcsomót ellenőriztek le, ebből 235 a sikeres pályázat. Az információk szerint 2011-ben tovább folytatódik a programsorozat, amelynek első kiírására áprilisban lehet számítani.


Több, mint 300-an igényelték a támogatást
Több, mint 300-an igényelték a támogatást


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: