2015-02-02 14:44:03• hírek • Kocsis Zoltán

Gyenes kiemelt támogatója lenne a megyei tanács

A 2015-ös Dakaron Gyenes Emánuel fő támogatója az Autonet Import Kft. volt. A vállalkozás más, az autóiparban nagy elismerésnek örvendő céget is meggyőzött arról, hogy az ifjú motorost támogatni kell a részvételben. A támogatók sorába beállt a Schaeffler-csoport, a Delphi és a TRW is.

Adrian Stef elnök és Mircea Govor alelnök hétfőn a Közigazgatási Palotában köszöntötte Gyenes Emánuelt, az idei Dakar-ralit a 21. helyen záró szatmári motorost. Az ilyenkor szokásos ünnepi beszédek mellett Govor és Stef komoly ígéreteket tett a Dakar-hősnek.

Stef beszédében kiemelte, hogy a megyei tanács mindenkori célja kell legyen a sport támogatása, azon belül is azoké, akik kiemelkedő eredményeket érnek el és ezzel jó hírét viszik a megyének a világban. Govor Gyenes egyik legrégibb és leghűségesebb támogatójának nevezte magát és kiemelte a megyei tanács korábbi elnökét, Csehi Árpádot, aki szintén jelentősen segítette a Manit. „Javasolni fogom ugyanakkor a megyei tanácsnak, hogy biztosítsuk Gyenes versenyköltségeinek nagy részét. Ne kelljen egy-egy újabb Dakar előtt támogatásért kilincselnie. Biztos vagyok benne, egyetlen tanácsos kollégám sem mondhat nemet egy ilyen kitűnő sportoló támogatására", jelentette ki Govor.

A nagylelkű felajánlástól láthatóan zavarba jött Gyenes megköszönte a szatmáriak támogatását és elmondta: számára megtisztelő feladat, hogy Szatmárt képviselhette a világ másik végén. Az idei Dakar kapcsán a második és a nyolcadik napot jelölte meg mélypontként. Először technikai problémái akadtak és a nézők segítették ki olajjal, majd a nyolcadik napon a Salar de Uyuni vízzel borított sómezője miatt akadtak gondjai. A nehézségek között említette, hogy volt olyan nap, amit több ezer méter magasban -6, -7 Celsius fokba kezdett el és 36 fokos hőségben fejezett be. Elmesélte azt is, hogy Chilében, Copiapóban találkozott máramarosi románokkal, akik már 2012-ben is nagy szeretettel fogadták.

„Az volt a célom, hogy az első húszban végezzek. Ez végül másfél percen múlott, így 21. lettem. A másik célom viszont az volt, hogy megnyerjem a maraton kategóriát. Ez sikerült is, így elégedetten jöttem haza", fogalmazott Mani.

Az idei terveivel kapcsolatban elmondta, szeretné megnyerni a nyolcadik országos bajnoki címét az enduró és az endurókrossz szakágban, szeretne részt venni a szlovákiai 6 Days elnevezésű hat napos enduró versenyen, valamint a rali világbajnokság néhány szakaszán. Gyenes Mani az egyedüli a világon aki eddig mind a tizenegy Red Bull Romaniacson részt vett és végig is ment - ezt a sorozatot idén sem szakítaná meg.

A legnagyobb cél ugyanakkor természetesen a következő Dakar. Amihez azonban egy új motorra van szüksége. Mindez persze nem kis anyagi befektetést szükségeltet, mivel az általa kinézett KTM 32.000 euróba kerül.

„Hátha meg tudjuk mi venni a motort", csapott le a lehetőségre Stef. Addig is a megyei tanács nevében 10.000 lejjel jutalmazta a szatmári Dakar-hőst.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: