2017. szeptember. 24., vasárnap
Névnap:
2017-09-12 22:05:14• hírek • Hirado.hu

28 góllal indult az idei BL-csoportkör

Az A-csoportban úgy tűnt, a Manchester United a találkozó elején bajba kerül, mert sérülés miatt le kellett cserélni Pogbát, de a helyére beálló Fellaini a 35. percben megszerezte a vezetést. A folytatásban is az angolok akarata érvényesült és a szünet után két újabb góllal tették biztossá a győzelmüket a Basel ellen. A csoport másik találkozóján az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de a fordulás után előnybe került a Benfica. A CSZKA azonban nem roppant össze, előbb egy tizenegyesből egyenlített, majd egy kipattanó labdából a győzelmet jelentő gólt is megszerezte.

A B-csoport két meccse jóval simább volt, hiszen a Bayern München hamar, a 11. percben emberelőnybe került az Anderlecht ellen, amit aztán ki is használt, három góllal küldte haza a belgákat. A másik találkozó még simábbra sikeredett, hiszen a Neymar, Cavani, Mbappé hármassal felálló PSG már az első félidőben háromgólos előnybe került Glasgowban és végül öt gólt vágott a Celticnek. Mindhárom csatárklasszis betalált, az uruguayi duplázott.

A C-csoportban a Roma nem bírt otthon az Atletico Madriddal. Hiába adódott mindkét csapat előtt több helyzet, gólnélküli döntetlent játszottak egymással. A legnagyobb lehetőség a vendégek előtt adódott, de az utolsó pillanatban Saul a kapufára bombázott. A Chelsea viszont igazolta a papírformát és hat gólt rámolt be a Qarabag kapujába. Az első félidőben két bombagóllal kerültek előnybe, majd a második játékrészben további három találatot szereztek, hogy a végén még egy öngól is az ő gólarányukat javítsa. Talán furcsa ilyet mondani a szezon elején, de nem elképzelhetetlen, hogy Zappacosta az idei szezon legszebb gólját lőtte.

A nap rangadóját a D-csoportban játszották, ahol a Barcelona a zseniálisan játszó Messi vezérletével, simán verte a Juventust. Az argentin két góllal és egy gólpasszal vette ki részét a győzelemből. A Sporting az első félidő végén már három góllal vezetett az Olympiakosz vendégeként, és még a 89. percben is ez volt az állás, a vége mégis szoros lett, hiszen az utolsó percekben Pardo révén kétszer is betaláltak a hazaiak, de a portugálok így is győzelemmel kezdhették az idei BL-szezont.

Bajnokok Ligája, csoportkör, első forduló:
A csoport: 
Benfica (portugál)-CSZKA Moszkva (orosz) 1-2 (0-0)
gól: Seferovic (50.), illetve Vitinho (63., 11-esből), Zsamaletdinov (71.)
Manchester United (angol)-FC Basel (svájci) 3-0 (1-0)
gól: Fellaini (35.), Lukaku (53.), Rashford (84.)
B csoport: 
Bayern München (német)-RSC Anderlecht (belga) 3-0 (1-0)
gól: Lewandowski (12., 11-esből), Alcantara (65.), Kimmich (90.)
piros lap: Kums (11., Anderlecht)
Celtic Glasgow (skót) - Paris Saint-Germain (francia) 0-5 (0-3)
gól: Neymar (19.), Mbappe (34.), Cavani (40., 85., az első büntetőből), Lustig (83., öngól)
C csoport:
Chelsea (angol)-Qarabag (azeri) 6-0 (2-0)
gól: Pedro (5.), Zappacosta (30.), Azpilicueta (55.), Bakayoko (71.), Batshuayi (76.), Medvegyev (82., öngól)
AS Roma (olasz)-Atlético Madrid (spanyol) 0-0
D csoport: 
FC Barcelona (spanyol)-Juventus (olasz) 3-0 (1-0)
gól: Messi (45., 69.), Rakitic (56.)
Olimpiakosz (görög)-Sporting Lisboa (portugál) 2-3 (0-3)
gól: Pardo (89., 93.), illetve Doumbia (5.), Martins (13.), Fernandes (43.)

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: