2020-02-18 10:17:52• hírek • Bede Emőke

27 személyt és 12 állatot mentettek meg tavaly a tűzoltók

A Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség csapatai 2019-ben összesen 9408 bevetésen vettek részt, azaz naponta átlagosan 26-szor vonultak ki egy-egy helyszínre, mely mintegy 7 százalékos emelkedést jelent 2018-hoz képest.

Természetesen ezek a hatalmas számok nem csak a tűzeseteket jelentik, mi több, ezek közül „csupán” 453 incidens – köztük 158 tarlótűz – során kellett a szó szoros értelmében oltani. A helyszíni kiszállások nagy részét ugyanis a SMURD-rohammentők végezték, akik nem kevesebb mint 5 505 alkalommal siettek ki betegekhez, sérültekhez. Polgárvédelmi bevetésekre 120-szor került sor, illetve emellett külön kategóriát képeznek az „egyéb sürgősségi esetek”, melyekből egészen pontosan 63 történt az elemzett periódusban. Ebbe a csoportba tartozik az árvízvédelmi bevetések sora, illetve a megye területén talált robbanószerek begyűjtése és szakszerű megsemmisítése is. Ugyanakkor azt is érdemes hozzáfűzni, hogy 2019 során 144-szer még út közben visszafordultak a csapatok, 149 alkalommal kimentek a bejelentés helyszínére, de beavatkozás nélkül visszatértek a bázisra, illetve regisztráltak 24 hamis riasztást is.


Hatékonyság és idő

A katasztrófavédelem szárnyai alatt működő rohammentő-szolgálat kocsijai nem kevesebb mint 9 másodpercet faragtak le a vonulási időből, melyet Nicolae Dima tűzoltóparancsnok az új mentőautók csatarendbe állításával magyaráz. Ezzel szöges ellentétben áll a tűzoltókocsik helyzete, melyeknek vonulási ideje több mint egy perccel nőtt az elemzett időszakban. Dima szerint ennek oka egyértelműen abban keresendő, hogy a megye leromlott állapotú útszakaszain csak csökkentett sebességgel tudnak haladni a csapatok. Hasonló tendenciák érvényesülnek magával a bevetési idővel kapcsolatban is. A SMURD-osok 11 másodpercet lefaragtak a saját idejükből, tehát egy átlagos bevetés 41 perc 28 másodpercig tart. A tűzoltósági bevetések azonban mintegy másfél perccel hosszabbak lettek, a konkrét oltással vagy más jellegű mentéssel töltött idő 64 percre és 30 másodpercre nőtt.


Megmentett életek

2019-ben a tűzoltósági csapatok nem kevesebb mint 27 személyt mentettek ki a tűzből, a SMURD-osok 5722 személyt részesítettek egészségügyi ellátásban, kik közül csak 1 személy vesztette életét, a megvédett javak összértéke pedig meghaladja a 67 milliárd lejt. De a tűzoltók nem csak embereket és pénzben mérhető javakat védtek meg a tavalyi esztendőben, hanem bajba jutott állatokat is, szám szerint 12-t.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: