2015-08-19 10:25:07• hírek • MTI

25 százalékkal emelik az egészségügyi alkalmazottak bérét

Októbertől 25 százalékkal emelik Romániában az állami egészségügyi rendszerben dolgozó csaknem 200 ezer alkalmazott bérét - jelentette be Victor Ponta miniszterelnök.

A béremelés éves szinten 1,7 milliárd lejes költségvetési többletterhet jelent: az idei három hónapos többletkiadásra Ponta szerint megvan a fedezet, miután az elektronikus egészségügyi kártya bevezetése jelentős megtakarításokat eredményezett.
A miniszterelnök szerint a mostani béremelésről jövő héten sürgősségi rendelettel dönt a kormány, ugyanakkor a kabinet egy törvénytervezetet készül a parlament elé terjeszteni, amelynek alapján 2016-ban és 2017-ben is újabb 25-25 százalékkal növelik az egészségügyi alkalmazottak bérét.

Ponta a hálapénz legalizálására is ígéretet tett. Az utóbbi napokban ugyanis valóságos lázadás tört ki a romániai orvosok között a közösségi fórumokon az alacsony bérek miatt azt követően, hogy a legfelső bíróság egy augusztusban közzétett jogértelmező határozatában megerősítette: az állami kórházak alkalmazottai nem fogadhatnak el hálapénzt, mert büntetőjogilag közalkalmazottaknak számítanak, és így esetükben a paraszolvencia korrupciónak minősül.

"Huszonöt éve minden kormány azzal seperte félre az egészségügyi alkalmazottak bérkövetelését, hogy a az orvosok úgyis megkapják a "borítékot" a betegektől. A hálapénz mind az orvos, mind a páciens számára megalázó módja egy egészségügyi szolgáltatás ellentételezésének: ez elfogadhatatlan" - fogalmazott Letitia Coriu, az az orvosnő, akinek a bejegyzése nyomán több mint 20 ezer orvos csatlakozott a méltányos egészségügyi bérezést követelő, általános munkabeszüntetéssel fenyegető Facebook-csoporthoz.

Victor Ponta kormányfő sajtótájékoztatóján azt ígérte: a kormánytöbbség olyan törvénymódosítást kezdeményez, amelynek alapján bizonyos feltételek mellett az állami szférában dolgozó egészségügyi alkalmazottak büntetlenül elfogadhatják a hálás betegek által felajánlott ajándékot. Elmondása szerint a hálapénz elfogadását nem fogják büntetni, ha nem ettől teszik függővé az egészségügyi szolgáltatást, ha az ajándékot utólag adják át, és ha azt az illetető egészségügyi alkalmazott feltünteti azt adóbevallásában.

A miniszterelnök arra nem tért ki, milyen forrásokból fedezik a jövő évtől kezdődően a (januártól újabb 25 százalékkal emelkedő) közegészségügyi bérekkel kapcsolatos többletkiadásokat. Korábban Victor Ponta azt ígérte, hogy év végéig elfogadják a közalkalmazotti bérekről szóló új kerettörvényt, amely általános béremelést eredményezne a közszféra valamennyi (több mint egymillió) alkalmazottja számára.

Kedden Mugur Isarescu, a román jegybank kormányzója ismételten önmérsékletre intette a jövő évi választások előtt "megfontolatlanul osztogató" politikusokat. Isarescu szerint Romániának nem lesz miből finanszíroznia a drámaian megnövekedő költségvetési kiadásokat, olyan körülmények között, amikor a bevéli oldalon jelentős kiesést fog okozni a szintén januártól bevezetendő ötpontos áfa-csökkentés.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: