2015-09-16 16:39:41• hírek • Szatmár.ro

25 éves a Szatmár Megyei Prefektúra

Riedl Rudolf volt eddig a leghosszabb ideig Szatmár megye prefektusa.

Idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját a Szatmár Megyei Prefektúra - ebből az alkalomból pedig szerda délelőtt tartottak rövid emlékezést.

Kiderült: a megye első prefektusát, Morar Cornelt 1990. augusztus 10-én nevezték ki. Nehéz periódusban kapta meg a feladatot, hiszen akkor még alakult az intézmény, illetve annak működése, hatásköre. Akkor a prefektus munkáját két alprefektus, egy jegyző és egy héttagú bizottság segítette. 1991-ben kapta meg az intézmény a feladatot, hogy felülbírálhatja a helyi tanácsok határozatait. Az ő helyét 1993. január 19-én Suciu Vasile Valer vette át, aki 1996. december 24-ig látta el a kormánybiztosi feladatokat.

A megye harmadik prefektusa, Riedl Rudolf volt a leghosszabb ideig a kormánybiztosi hivatal élén, egészen 2001. január 10-ig. Helyét Ciocan Gheorghe vette át, aki három éven keresztül, 2004-ig volt hivatalban. Ebben az évben depolitizálták a prefektusi és alprefektusi pozíciót és tették őket magas rangú köztisztviselőkké.

Valer Marian 2004. július 23-a és 2005. január 7 között volt prefektus, majd Radu Bud vette át az intézmény vezetését. 2009. március 18-ig töltötte be a tisztséget, majd Radu Giurca következett. Míg Bud idejében megalapították a nagykárolyi, avasfelsőfalui és tasnádi kormánybiztosi irodákat, addig Giurca ideje alatt megszüntették, sőt, egyéb megszorítások is következtek. A helyettes kormánybiztosok számát például kettőről egyre csökkentették.

Cristian Sasu volt a legrövidebb ideig prefektus, április 18-tól május 12-ig 2012-ben. A helyét a mostani kormánybiztos, Eugeniu Avram vette át.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: