2019-01-26 11:33:26• hírek • Közlemény

24 személynek, köztük Kereskényi Gábor polgármesternek adott Ezüstfenyő-díjat az RMDSZ

A marosvásárhelyi SZKT-n adta át a 2018-as Ezüstfenyő-díjakat az RMDSZ.

Elismerésben részesítették mindazon személyeket, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a Szövetség programjának megvalósításában. A szülőföld-megtartó tevékenységért díjazott 24 személyt Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte.

 

A Szövetség 2018-as Ezüstfenyő-díjazottjai: 

 

  • Balázs Attila, az RMDSZ gazdasági igazgatója
  • Balta János író, újságíró
  • Dr. Barra Zoltán szilágycsehi orvos, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének alapító tagja
  • Berki Edith, az RMDSZ sarmasági szervezetének elnöke, helyi tanácsos, a sarmasági Nőszervezet elnöke, a Szilágy megyei Nőszervezet alelnöke
  • Bokor Sándor, Parajd község polgármestere,
  • A Búzavirág Néptáncegyüttes
  • Ciubotariu Simon római katolikus pap 
  • Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője
  • (Post-mortem Ezüstfenyő-díj) Dima Levente, a Szövetség Zágoni szervezetének korábbi elnöke és Zágon község néhai alpolgármestere
  • Dukrét Géza tanár, helytörténész, néprajzkutató, műemlékvédő
  • Farkas Aladár, gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő
  • Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás elnöke
  • Laczikó Enikő Katalin államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője
  • Ladányi Árpád Csaba ügyvéd, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke
  • Jakab László, az RMDSZ bihardiószegi szervezetének elnöke, tanácsos, és a helyi református egyházközség főgondnoka
  • Kádár György, Újmosnica község alpolgármestere,
  • Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, Szatmárnémeti polgármestere
  • Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár
  • Makkai László, az RMDSZ kolozsvári szervezet hidelvei körzetének elnöke, a Szövetség alapító tagja 
  • Rémán György, Sajóudvarhely alpolgármestere,
  • Prof. Dr. Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék, a Marosvásárhelyi 1. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, valamint a MOGYE Magyar Tagozatának vezetője
  • Széll Lőrincz, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének ügyvezető elnöke, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Hatóság vezetője,
  • Székely Szidónia tanárnő
  • Pesek Szilárd Zoltán önkormányzati képviselő, tanár

 

Kereskényi Gábor helyett a díjat Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke vette át.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: