2018-08-31 10:11:21• hírek • Bede Emőke

24 óra alatt 24 ezren hagyták el az országot Peténél

Végeláthatatlan sorok, egyre fokozódó feszültég és elégedetlenség – ez az, amit az utasok tapasztalnak, de vajon mit mutatnak a számadatok?

A máramarosszigeti határrendészet, melynek fennhatóság alá a Szatmár megyei átkelők is tartoznak, közleményben számolt be az elmúlt 24 óra statisztikáiról, illetve néhány hasznos tanácsot is megfogalmaztak azoknak, akiknek ebben az időszakban vezet útjuk a határ másik oldalára. Mint írják, ebben a forgalmas időszakban a határátkelők összes sávját megnyitották és a lehető legnagyobb számban hívták be az utasok által szebbnél szebb jelzőkkel illetett határőröket dolgozni, ennek ellenére a legforgalmasabb pontoknál torlódásokra lehet számítani.
 

A petei határátkelőnél az elmúlt 24 órában az országba 2 300 személy érkezett összesen 1 100 jármű segítségével, az országot pedig nem kevesebb mint 23 500 utas hagyta el 6 500 jármű fedélzetén. A hatalmas torlódás elkerülése ellenében a határrendészet arra kér mindenkit, lehetőségeik szerint válasszák a csanálosi vagy a  Bihar megyében található érmihályfalvi átkelőt, ezeket ugyanis számottevően kevesebben veszik igénybe.
 

Mivel az ellenőrzés a szomszédos ország határőreivel közösen történik, a román hatóságok arra kérték a magyarországi kollégákat, dolgozzanak ki közösen egy hatékonyabban működő stratégiát, mely felgyorsítja a határon való átkelést. Ezzel párhuzamosan pedig a zöldhatár védelmét is megerősítették az illegális határátkelők lefülelése érdekében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: