2019-01-14 11:15:38• hírek • Bede Emőke

24 óra alatt 24 bevetés. Így alakult a katasztrófavédelem tavalyi éve

Fotó: ISU Satu Mare
Fotó: ISU Satu Mare

Hétfőn reggel díszegyenruhás tűzoltók töltötték meg a szatmári Északi Színház előadótermét, hiszen az előző évek hagyományához híven 2019-ben is egy számvetéssel indított a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség. Mérlegre tették a tavalyi év eredményeit, megvalósításait, illetve kiderült, mely területeken kell még javítani az új évben.

A népes hallgatóság számára Nicolae Dima tűzoltóparancsnok összegezte az elmúlt tizenkét hónapot. A prezentációból kiderült, hogy az előző évhez képest mérsékelten nőtt a bevetések száma. Míg 2017-ben 8011 alkalommal kellett helyt állniuk, addig 2018-ban ez a szám elérte a 8788-at, azaz átlagosan napi 24 bevetéssel számolhatunk. Természetesen ez a hatalmas szám nem csak a tűzeseteket jelenti, mi több, ezek száma „csupán” 264 volt a tavalyi évben. A bevetések java részét sokkal inkább a sürgősségi egészségügyi beavatkozások tették ki, azaz a SMURD-rohamkocsik bevetései, melyből 5452 volt 2018-ban.
 

Az év egyik fontos pozitívumaként Nicolae Dima azt emelte ki, hogy csökkent az egység reakcióideje, azaz a bejelentést követően gyorsabban kiértek a helyszínre, mint 2017-ben, sőt, magának a beavatkozásnak is csökkent az időtartama. Bár többnyire itt csak másodpercekről, esetleg egy-két percről beszélhetünk, könnyű belátni, hogy sürgősségi helyzetben néhány percnyi késedelem is súlyos következményeket vonhat maga után. Ezzel kapcsolatban érdemes kiemelni az önkéntes tűzoltócsapatok teljesítményét is, kik 2018-ban aktívan kivették a részüket az oltásokból, mentésekből. Dima szerint ez annak köszönhető, hogy több községnek is sikerült fejlesztenie az önkénteses felszereltségét, mi több, nem egy olyan esetet reigsztráltak, amikor a hivatásos kollégák segítségére már nem is volt szükség.



Ami a felügyelőség technikai felszereltségét illeti, igencsak jó évet zárt az ISU, ugyanis sikerült többek között szert tenni 62 palackos légzőkészülékre, egy kutató-mentő konténerre és egy emelőkosaras tűzoltóautóra is, melyek még hatékonyabbá teszik a tűzoltók munkáját. Érthető módon ez nem azt jelenti, hogy karbatett kézzel hátra lehet dőlni, hiszen fejlesztésekre folyamatosan szükség van. Ezzel kapcsolatban a tűzoltóparancsnok elmondta, minden adandó alkalmat megragadnak, ha korszerűsítésről van szó, ezt alátámasztandó pedig be is mutatta mindazokat a projekteket, melyekkel ilyen-olyan újításokra pályáznak.


Végszóként Dima parancsnok megköszönte bajtársai munkáját, 2019-ra pedig eseményektől mentes időszakot kívánt nekik. 



 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: