21 éves középpályást igazolt a Puskás Akadémiától az Olimpia VSK


Újabb játékossal erősíti meg keretét a Liga 2-es szezonra a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata: a 21 éves Bontas Kristóf a középpályán nyújthat majd segítséget.
A fiatal futballista az FK Csíkszereda Miercurea Ciuc ificsapatánál nevelkedett, majd 2020-ban a magyarországi Felcsútra, a Puskás Akadémia U17-es együtteséhez igazolt. 2023-ban a PAFC második csapatához került, ahol a harmadosztályban szerepelt.
A következő idényt az Olimpia VSK Liga 2-es csapatánál kezdi, és akár már a jövő hétvégén, az együttes idénynyitó mérkőzésén, Resicabányán is bemutatkozhat.
Bontas Kristóf az Olimpia VSK hetedik nyári igazolása. Korábban bemutattuk Mircea Doncát, Pintér Bencét, Magyari Szilárdot, Davide Popșát, Daniel Danut és Constantin Tripet.
Mint ismeretes, a csapat szombaton 12 órától a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban játssza utolsó nyári felkészülési mérkőzését az FC Bihor ellen. A Liga 2-es szezon augusztus 2-án kezdődik Resicabányán.