2010-05-20 13:54:48• hírek • Blikk

Delhusa Gjon nyert a bíróságon

Örökre vége Delhusa Gjon (56) és Erős Melinda (32) háborúskodásának! Az énekes nyert, a gyámhatóság úgy döntött, hogy felesége, Béndek Zsuzsanna veheti gyámsága alá férje volt szeretőjének lányát, a 16 éves Grigorescu Andreát (16).

Óriási az öröm a Delhusa családban, végre teljesült Andrea álma: a hosszú, pokoli évek után - amit bevallása szerint anyjának „köszönhetett" - hivatalosan is a család tagja lett. A Blikk információi szerint Andreát pár nappal ezelőtt engedték ki az intézetből, ahol egy évig „raboskodott", ám akkor még nem is sejtette, hogy ez a távozás más lesz, mint a többi, mert nem kell újra átlépnie az épület küszöbét.

- Boldogok vagyunk, bár még fel sem fogtuk, hogy vége van ennek az egész harcnak és küzdelemnek. A feleségem lett Andika gyámja, mostantól ő dönt mindenben, ami a gyerekkel kapcsolatos. A fiaim is örülnek, hogy hozzánk került, azt hiszem, madarat lehet fogatni velünk- érzékenyült el Delhusa, aki immár négygyermekes családapa.A Blikk úgy tudja, Zsuzsa a napokban vette ki postaládájából azt az értesítőt, amelyben a sorsfordító határozat állt. Amikor felhívta Andreát, és közölte vele a nagy hírt, a lány két mondatot hajtogatott. - Szabad vagyok! Szabad vagyok! Köszönöm, istenem, hogy meghallgattál! Andrea, aki már a magyar állampolgárságot is megkapta, nagynénjével Milánóban ünnepel.

A cikk folytatását a blikk.hu oldalán olvashatják.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: